Tucker Carlson szerint a déli határunk túloldalán Szlovákia van

„Így néz ki a teljes bevándorlási stratégiájuk, a saját szememmel láttam. Fogják a srácokat, lefotózzák, kikérdezik őket és 15 perccel később már vezetik ki őket a kerítésen kívülre, és mehetnek vissza Szlovákiába” – mondta Tucker Carlson, az amerikai konzervatívok egyik fő „megmondóembere” a Fox News csatorna összeállításában szúrta ki a hvg.hu.

A műsor Carlson új, hamarosan megjelenő dokumentumfilmjét reklámozta, aminek a címe magyarul Magyarország kontra Soros György – harc a civilizációért. A filmet tavaly nyáron forgatták hazánkban. Mint a lap írja, a közel hét percig tartó beszélgetés alatt vetítenek egy rövid ízelítőt ebből a filmből, ezután Tucker Carlson veszi magához a szót, és hosszasan értekezik Magyarország bevándorláspolitikájáról, ekkor hangzik el a szájából az ominózus mondat, miszerint a déli határkerítésünk mellett Szlovákia található.

Ezután a tévés arról beszélt, hogy Magyarország semmivel sem kevésbé demokratikus ország, mint az Egyesült Államok, és nem igaz, hogy egyetlen párt tartaná a kezében a kormányzás minden eszközét, ráadásul Orbán még el is veszítheti a 2022-es választásokat, tehát Carlson szerint Magyarország nem tekinthető tekintélyelvű államnak. Természetesen Soros György is szóba kerül, aki Tucker Carlson szerint a nyugati civilizációt vette célba.

Tucker Carlson az Egyesült Államok egyik legnagyobb befolyású műsorvezetője. Műsorát, a Tucker Carlson Tonight-ot naponta átlagosan hárommillióan nézik – ezzel ő vezeti a nézettségi listákat, ami a politikai műsorokat illeti –, de az üzenetei a Republikánus Párt nagyjából összes szavazójához elérnek.