Karikó Katalin a hetvenvalahanyadik díját Berlinből kapta

A „Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia 2022-es Helmholtz-érmét Karikó Katalin, magyar biokémikus kapja úttörő biokémiai munkásságáért” – jelentették be Németországban.

Onnan tudjuk, hogy hetvenvalahanyadik, hogy Karikó Katalin a Nobel-díj kapcsán nyilatkozta a minap: nem érdekli. Engem ez nem érdekel, nem foglalkozom ezzel. Én annyi díjat kaptam, hogy most már kapjon más is. Megszámoltam, valami hetven díjnál tartok. Nem azért számolom őket, mintha annyira gyűjteném a díjakat, csak be kell írnom őket a határidőnaplómba, nehogy egy napra három is jusson, mert egyszerre csak egy helyen tudok lenni.

A berlini díjra visszatérve, Karikó Katalin kutatásaival megalapozta a hatékony mRNS-alapú terápiák és a vakcinák” fejlesztését. A sajtóközleményben kiemelték, hogy az elismerést „különös tekintettel a SARS-CoV-2 elleni vakcinák”, azaz a német BioNTech és az amerikai Moderna céghez kötődő oltóanyag gyors kifejlesztéséhez való hozzájárulásával nyerte el.

„2004-től Karikó Katalin olyan speciális mRNS-módosításokról publikált (néhányat Drew Weissmannal együtt), amelyekkel jelentősen csökkenthetők a nem kívánt szekvenciafüggetlen immunreakciók”. Ez olyan alapvető felfedezés volt, amely az emlősök immunrendszerében az RNS szabályozás és az RNS elleni védekezés egy teljesen új dimenzióját tárta fel.

„Az RNS-módosításokról 1990 és 2010 között számos közlemény jelent meg, de Karikó Katalinnak az uridineknek a pszeudouridinekkel való helyettesítésére fölfedezett módszere jelentette a sikeres terápia kulcsát. Karikó Katalin kutatásai jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy az immunsejteket mRNS-sel úgy lehessen stimulálni, hogy azok megvédjék a szervezetet az agresszív daganatoktól.”

Az összegzés kiemeli, hogy Karikó Katalin „kreatív és kitartó alapkutatásaival alapjaiban változtatta meg az orvostudományt. A díjjal a Berlin-Brandenburgi Tudományos Akadémia azokat a tudósokat is bátorítja, akik kitartó kutatással és a mindenkori finanszírozási prioritások mellett megalapozzák a társadalom javát szolgáló alkalmazásokat.”

A Helmholtz Medal a németországi Akadémia azon kitüntetése, amellyel a bölcsészet- és a társadalomtudományok, a matematika, a természettudományok, a biológia, az orvostudomány és a műszaki tudományok területén elért kiemelkedő eredményeket ismeri el.  

AZ 1891-ben alapított Helmholtz Medal első négy díjazottját maga a névadó, Hermann von Helmholtz, német orvos és fizikus javasolta az elismerésre. Az 1892-es első ceremónia óta – többek között – a Nobel-díjas agykutató Santiago Ramón y Cajal; a kvantumfizika megalapítójának tartott Max Planck; a philadelphiai születésű nyelvész, Noam Chomsky; két magyar származású vegyész, John C. Polányi és Somorjai Á. Gábor is elnyerte a kitüntetést.

A Helmholtz-érmet 1994 óta kétévente adják át. Karikó Katalin 2022. június 4-én, a Leibniz-napon, a németországi akadémián veszi majd át a Helmholtz Medalt.