A BYD hatása a lakásárakra és a terményekre – heti hírlevél #112

Fotó: Purger Tamás / MTI

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

4. Szennyezett föld, megsemmisített termények

Újabb fejlemények derültek ki a BYD szegedi beruházásához kapcsolódó talajszennyezési ügyben. A Csongrád-Csanád Vármegyei Kormányhivatal közlése szerint a vállalat közel 325 ezer köbméter földet szállított ki több Szeged környéki ingatlanra, és az utólag benyújtott vizsgálatok alapján mintegy 31 ezer köbméter szennyezett talajt is elterítettek tíz különböző helyszínen. A hatóság februárban eljárást indított és rendőrségi feljelentést tett, mert a föld elszállítása a szükséges mérések és tájékoztatás nélkül történt.

Mivel egyes érintett területeken növénytermesztés is zajlik, a kormányhivatal még az aratás előtt elrendelte a termények megsemmisítését. A gazdálkodók esetleges kárigényeiket polgári peres eljárásban érvényesíthetik a szennyezővel szemben. A hivatal saját laboratóriumi vizsgálatokat is indított, miközben az ügyre Gajdos László élő környezetért felelős miniszter is reagált, felszólítva a BYD-t a hatósági előírások maradéktalan betartására.

→ Elolvasom a teljes cikket

Fotó: Bálint András / Szegeder

3. Új burgeres a szegedi élmezőnyben

A héten a Sunseaty gasztrobloggal közös együttműködésünk keretében a Benny's Burgerről közöltünk részletes tesztet, amely egy újabb szereplő a szegedi burgerezők egyre népesebb mezőnyében. A Kereszttöltés utcában működő helyet négy, vendéglátós és amerikai tapasztalatokkal rendelkező tulajdonos alapította, és már az első benyomások alapján látszik, hogy tudatosan építették fel a kínálatot. A cikkből az is kiderül, hogyan lehet már az olcsóbb kategóriában is minőségi hamburgert készíteni, miközben a nagyobb burgerek és a havi különlegességek is komoly figyelmet kapnak. Ha érdekel, mitől működik egy jól összerakott burger, és miért beszélnek még mindig ennyit a smashed stílusról, érdemes elolvasni.

A tesztből az is kiderül, hogy a Benny's nemcsak a klasszikus smashed burgerekre épít, hanem szokatlanabb irányokba is el mer indulni. A havonta változó ajánlatok, a Sloppy Joe szendvicsek és a tervezett BBQ-vonal mind azt mutatják, hogy a hely igyekszik kitűnni a szegedi mezőnyből. Ha kíváncsi vagy, mivel próbálja megszerezni a vendégek bizalmát egy új szereplő a város burgerkínálatában, érdemes rákattintani a cikkre.

 Elolvasom a teljes cikket

5. Köztársasági elnök kontra miniszterelnök

A hét egyik legfőbb politikai témája Sulyok Tamás és Magyar Péter konfliktusa volt. A miniszterelnök Görög Márta igazságügyi miniszterrel kereste fel az államfőt a Sándor-palotában, miután korábban lemondásra szólította fel, Sulyok azonban egyértelművé tette, hogy nem kíván távozni hivatalából. A találkozó után a két fél a nyilvánosság előtt folytatta a vitát: Sulyok alkotmányos aggályokat fogalmazott meg, Magyar pedig az államfő felelősségét és szerepfelfogását bírálta. Később a miniszterelnök azt is állította, hogy egy korábbi négyszemközti beszélgetésen Sulyok még a lemondásának módjáról érdeklődött.

Az ügyre a Fidesz is reagált, szerintük elfogadhatatlan lenne a köztársasági elnök eltávolítása alkotmánymódosítással vagy politikai nyomásgyakorlással. Sulyok Tamás több nyilatkozatban is hangsúlyozta, hogy sem alkotmányos, sem demokratikus indokot nem lát a lemondására, és visszautasította azt a vádat, hogy bármely politikai oldal „bábja” lenne. A köztársasági elnök szerint az eltávolítását célzó kezdeményezések alkotmányos válságot idézhetnek elő, míg a kormányoldal az államfő szerepének újraértelmezéséről beszél. A vita így már nemcsak személyi kérdéssé, hanem a köztársasági elnöki intézmény alkotmányos szerepéről szóló politikai konfliktussá is vált.

→ Elolvasom a teljes cikket

A hét képe

Bálint András kollégám Kiskundorozsma állomáson készített fotóját azért választottam a hét képének, mert ránézve eszembe jutottak a gyerekkori vándortáborok, a nyári balatoni utazások, a restikből kiszivárgó melegszendvics és főzött kávé illatának egyvelege, és a hosszú vonatutakon lejátszott végtelen uno-partik. Most már tényleg itt a nyár, minden olvasónknak élményekkel teli feltöltődést kívánok a következő hónapokra. 

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, június 5-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasó!

Petró Annamari vagyok, heti hírlevelünkben ismét összegyűjtöttük Szeged és a régió legfontosabb történéseit.  Beszámolunk a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál zajló nyomozás legfontosabb fejleményeiről, a BYD beruházásához kapcsolódó talajszennyezési ügyről, valamint arról, hogyan alakítja át a kínai gyár érkezése a szegedi ingatlanpiacot. Emellett megnéztük a város egyik új burgerezőjét, valamint összefoglaltuk a Sulyok Tamás köztársasági elnök és Magyar Péter miniszterelnök közötti politikai vita legfontosabb fordulatait.

Nézzük, mi történt a héten!

Forrás: Rosta Tibor/MTI/MTVA

Ezek történtek még

  1. Botka László és kilenc másik nagyvárosi polgármester az önkormányzatokat érintő forráselvonások felülvizsgálatát kéri az új kormánytól
  2. Magyar Péter szerint az MCC-t fenntartó közérdekű alapítvány még idén megszüntetik, az egyetemeket működtető alapítványok kivezetésére azonban csak 2027-ig kerülhet sor
  3. Aláírásgyüjtést indítottak csongrádiak, mert szerintük túl kevés cikk jelenik meg városukról a Délmagyarországban
  4. Közel négy évtized után búcsúzik Somló Gábor a Szegedi Nemzeti Színháztól és a színészi pályától
  5. Interaktív bemutatókkal és mérnöki fejlesztésekkel érkezett Szegedre a BME országjáró roadshow-ja
  6. Lakossági fórumon vitatták meg a Balástya közelébe tervezett homokbánya ügyét, amelynek részleteiről és lehetséges hatásairól is szó esett az érdeklődők előtt
  7. A BYD beruházásához kapcsolódó fejlesztések részeként nemzetközi szintre emelnék a szegedi téli kikötőt, ahol a megnövekedett forgalom miatt már korlátozták a behajtást a magánterületként működő részeken
  8. A kertvárosi tragédia után szén-monoxid-érzékelőkkel segítenék a rászoruló hódmezővásárhelyi családokat a Szent Ferenc Program keretében

1. Hiába a BYD, lassul a szegedi lakáspiac

A BYD szegedi beruházásának bejelentése óta jelentősen megdrágultak a helyi ingatlanok: a lakások medián négyzetméterára mára megközelítette az egymillió forintot, Szeged pedig az ország egyik legdrágább lakáspiacává vált. A friss adatok ugyanakkor arra utalnak, hogy a korábbi rohamtempó megtört: nőtt az eladó lakások száma, hosszabbodott az értékesítési idő, és a vevők is jóval megfontoltabban döntenek, mint néhány évvel ezelőtt.

Balogh László, az ingatlan.com szakértője és Enyedi Csilla ingatlanszakértő szerint ugyanakkor nem feltétlenül áresésről vagy válságról van szó, inkább egy kiegyensúlyozottabb piac kialakulásáról. Miközben az árak továbbra is magasak, a vásárlók több lehetőség közül választhatnak, többet alkudnak, és alaposabban mérlegelnek vásárlás előtt. A szakértők szerint a BYD hatása egyelőre inkább az árakban és az eladói várakozásokban érződik, mintsem a ténylegesen megjelenő tömeges keresletben.

→ Elolvasom a teljes cikket

2. Gyermekvédelmi ügy: nyomozás, letartóztatás, vizsgálatok

A hét egyik legfontosabb helyi témája a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltatónál zajló nyomozás volt. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája több telephelyen is intézkedett, Csanádpalotán pedig elfogták az 55 éves N. Istvánt és a 62 éves D. Pálnét, akiket gyermekbántalmazással gyanúsítanak. A nyilvánosságra került információk szerint N. István több, a gondjaira bízott gyermeket is bántalmazhatott éveken keresztül, ezért a bíróság elrendelte a letartóztatását. A történet nemcsak a súlyos gyanúsítások miatt kapott nagy figyelmet, hanem azért is, mert ráirányította a figyelmet a gyermekvédelmi rendszer működésére és a visszaélések felismerésének nehézségeire.

Az ügy nyomán megszólalt Kothencz János, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója is, aki szerint nemcsak az aktuális eseteket kell vizsgálni, hanem korábbi ügyeket is érdemes újra elővenni. A szolgáltató közleményben kért bocsánatot, és bejelentette, hogy külön csoportot hoz létre a látens, nehezen feltárható bántalmazási ügyek felkutatására, valamint új kommunikációs csatornákat is kialakítana a hasonló esetek gyorsabb jelzése érdekében. Eközben Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter a gyermekvédelmi rendszer átfogó átvilágítását sürgette, hangsúlyozva, hogy a történtekből mindenkinek le kell vonnia a megfelelő következtetéseket. A hét eseményei így már nem csupán egy nyomozásról, hanem a gyermekvédelem egészének működéséről és lehetséges megújításáról is szóltak.

 Elolvasom a teljes cikket

Fotó: Bálint András / Szegeder