Képregények költöznek a Somogyi-könyvtár minden szintjére

A Somogyi-könyvtár november 15-én ismét megtelik képregényrajongókkal, alkotókkal és kiadókkal: immár tizenhetedik alkalommal rendezik meg a képregényfesztivált Szegeden – tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Az épületet ezúttal is magyarországi kiadók és rajzolók népesítik be. Az alagsortól a harmadik emeletig nyújtózkodó fesztivál kilenc különleges teret nyit meg a látogatók előtt, köztük olyanokat, mint a Kiadók Kazamatája, a Rajzolók Rengetege, a Lurkók Labirintusa vagy a Tanoncok Tornya. Míg utóbbiban rendhagyó karaktertervező és storyboard-készítő rajzórák részesei lehetnek az érdeklődők, a legfrissebb hazai képregényekről szóló előadásokat a Szónokok Szentélyében hallgathatja meg a közönség.

Fotó: Somogyi Károly Városi és Megyei Könyvtár / Facebook

Az előadások témái között szerepel idén Pilcz Roland szegedi képregényalkotó húsz évig rajzolt, Kalyber Joe nevű figurája is, akinek összefoglalt története egy impozáns, négyszáz oldalas kötetben jelenik meg a fesztiválra. Emellett szó lesz boszorkányokról és horrorfilm-adaptációkról, kisvárosi szláv démonokról és olasz népmesékről, az amerikai képregény változásairól, a képregényfordítás nehézségeiről, valamint a rockzenekarok valós vagy fiktív történeteit feldolgozó képregényekről is.

Az Alliance Française Szegedi Francia Kulturális Egyesület támogatásával nemcsak kerekasztal-beszélgetések, hanem látványos gyerekprogramok is megvalósulnak a fesztiválon.

Kapunyitástól a Lurkók Labirintusa néven működő Gyermekkönyvtár Astérix és Obélix otthonává alakul, ahol a gyerekek a gallok varázsfőzetének és némi találékonyságnak köszönhetően juthatnak előre a játékos feladatokban. A felnőttek sem maradnak élmény nélkül: az épület előtt, a Vívók Várótermében az Ars Ensis Lovagi Kör tagjainak segítségével a reneszánsz vívás művészetében próbálhatják ki magukat az érdeklődők.