A pénteki közgyűlés előtt ülésezett a Városüzemeltetési, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság Szegeden, több fejlesztésről is döntés született. Szénási Róbert bizottsági elnök a Szeged Televíziónak árulta el, hogy többek között az Indóház téren a kiskockakő útburkolatot cserélik betonburkolatra, 59 millió forintból. A jelenlegi kockakő burkolat erősen hullámos, a buszok terhelésétől megsüllyedt, az új betonburkolat a nehéz járművek miatt szükséges.

Fotó: Bálint András / Szegeder
Az ülésen emellett több, gyalogosokat és kerékpárosokat érintő felújításról is döntöttek. Az Erdőszéli utca és a Pihenő utca 40. közötti szakaszon 450 méteren újítják fel a kerékpárutat 28 millió forintból. A Széchenyi téren, a Kelemen és Kiss Ernő utcák közötti szakaszon, valamint a Károlyi utcában burkolatrekonstrukció történik 390 millió forintból. A Szőregi út 37/B és a Szőregi út 39–40. közötti 356 méteren szintén kerékpárút-felújítást végeznek 41 millió forintból.
Négy új gyalogátkelőhely épül Szegeden, közülük az Irinyi utcai zebra kivitelezése már megkezdődött – írja a Szeged Televízió. A Norbo-Ép által végzett beruházás 5,9 millió forintból valósul meg, és várhatóan október 17-ig fejeződik be. A munkák során nemcsak a felfestés történik meg: járdacsatlakozást alakítanak ki, közvilágítást építenek, valamint minden szükséges engedélyt beszereztek az állami közútra tervezett fejlesztéshez.
Szénási Róbert hozzátette, további három helyszínen is új zebrák létesülnek. Egyik az Irinyi utcán, a „tápai kanyarnál”, ahol a 30 km/órás forgalomkorlátozás ellenére gyakran gyorshajtás történik. Emellett a Lidicei téren és a Gyöngyvirág óvodánál alakítanak ki biztonságos átkelőhelyeket.
Az Öreghegy dűlőben két szakaszon végeznek útfelújítást. A Széksósi út 0 és 49-es szelvénye között szilárd burkolatú sárrázót, az 59 és 400 szelvény közötti szakaszon martaszfaltos burkolatot alakítanak ki. Ezekre a beruházásokra összesen 30 millió forintot fordít az önkormányzat.