Nyugdíjba vonuló villamosok, egy lemondó frakcióvezető és az államalapítás ünnepe – heti hírlevél #72

1. Százmilliárdos harmadik híd 2036-ra? Megjelent a kormány tízéves beruházási programja

Az augusztus 18-án megjelent kormányzati tízéves beruházási programban Szeged is szerepel több jelentős fejlesztéssel. Újdonságnak nem maguk a projektek számítanak, többnek már zajlik a tervezése vagy az előkészítése. Ami új, hogy most először egy egységes, ágazati bontású állami beruházású keretrendszerbe rendezték őket 2035-ig. Megvalósulásuk azonban egyáltalán nem biztos, a több tízmilliárdos összeg mellett a projektek száma is túl soknak tűnik az elmúlt évek tapasztalatai alapján.

A legnagyobb tétel a szegedi harmadik híd megépítése, amelynek költségét 100 milliárd forintra becsülik, és várhatóan 2031–2036 között valósulhat meg. Ez a projekt előfeltétele a Szeged–Makó vasúti elővárosi közlekedés fejlesztésének, amelyre 32,7 milliárd forintot terveztek költeni 2025–2031 között.

A fejlesztések között a teljesség igénye nélkül szerepel még a hamarosan megvalósuló Kiskunfélegyháza–Szeged vasútvonal korszerűsítése, amelyre közel 221 milliárd forintot irányoztak elő, valamint az egyelőre csak tanulmány szinten létező Szeged–Békéscsaba vasútvonal korszerűsítése is, melyet több mint 335 milliárd forintra saccoltak.

Tovább a sztorira

3. Nyugdíjba mennek a szomszéd öreg villamosai

Temesvár polgármestere, Dominic Fritz bejelentette, hogy újabb tíz, korszerű villamos beszerzésére írtak ki közbeszerzést, hogy lecseréljék a 7-es és 9-es vonalakon közlekedő, nagyon régi GT6-os villamosokat. Ezek a járművek Németországban (Düsseldorf) készültek 1956–65 között, majd a ’90-es és 2000-es években kerültek használtan Temesvárra. A négytengelyes, magaspadlós, faüléses járművek igazi látványosságnak számítanak, akárcsak régen Szegeden a „Bengáli” villamosok – de most már valóban a múlt részét képezik.

Temesvár az elmúlt években jelentősen modernizálta a közösségi közlekedését uniós támogatással: a Cetății sugárúti 4-es villamosvonal teljes felújítása (3,51 km vágány, kilenc megálló, majdnem 3 km kerékpárút) 22 millió euróba került, amelyből több mint 13 millió euró érkezett EU-forrásból. Ennek köszönhetően csak ezen a vonalon évente 3,2 millió utazást bonyolítanak le. Az új villamosok nemcsak a komfortot és a biztonságot javítják, de az üzemeltetési költségeket és a környezeti terhelést is csökkentik. Ez a modernizáció valóban egy közlekedéstörténeti korszak végét jelenti Temesváron — az öreg GT6-osok nyugdíjba mennek.

Tovább a sztorira

Forrás: Speciálterv

2. Lemondott Polner Eörs a szegedi Fidesz frakcióvezetői posztjáról

Lemondott frakcióvezetői posztjáról a szegedi Fidesz önkormányzati képviselője, Polner Eörs. Döntését munkahelyi elfoglaltságaival indokolta, mondván már nem tudja megfelelően ellátni miattuk ezt a feladatot. Képviselőtársai megértően fogadták döntését, és helyettesét, Farkas Leventét jelölték a posztra – akit Polner is támogat. Polner képviselőként és a pénzügyi bizottság elnökeként mindenesetre folytatja a munkáját.

A politikus neve az MNB-hez köthető PADME-alapítvány kapcsán jött fel a közelmúltban, felügyelőbizottsági elnökként dolgozott a szervezetnél. Az Állami Számvevőszék idei ellenőrzése szerint az alapítvány 500 milliárd forintos vagyonából legalább 150–200 milliárd forintot veszített el hibás vagy szándékoltan hibás befektetési döntései miatt. Polner távozott a felügyelőbizottságból valamikor tavaly november körül, a PADME után a Szegedi Tudományegyetemhez igazolt, ahol havi félmillió forintért dolgozik közkapcsolati tanácsadóként.

Tovább a sztorira

4. Lázár augusztus 20-ai makói beszédében előkerült a háború, az egészségügy, meg a woke is

Lázár János építési és közlekedési miniszter Makón, az augusztus 20-ai ünnepségen arról beszélt, hogy szerinte Szent István örökségének kulcsa az önállóság volt: egy olyan állam felépítése, amely képes maga dönteni a sorsáról. Szerinte tragikus, ha egy nép életét mások irányítják, és a történelmi tapasztalatok alapján Magyarországnak mindig arra kell törekednie, hogy saját kezében tartsa a döntéseit. Ezt a gondolatot a jelenlegi orosz–ukrán helyzetre is kivetítette, a békét állította szembe a háborúval, Szent István példáját emelve ki, aki szerinte nem a fegyverek útját kereste, hanem a biztonság megteremtését.

A miniszter beszélt az egészségügyről is, úgy véli, erős személyiségek hiányában nem lehet megszervezni az orvosi ellátást. „Hiába a pénz, hiába a fölszerelés, hiába a lehetőség, ha nincs benne ember, orvos, aki tanul közel 10 esztendőt ahhoz, hogy egyáltalán bárkit is megvizsgálhasson. Enélkül az elköteleződés nélkül nagyon nehéz lenne megszervezni Magyarországon az egészségügyi szolgáltatásokat” – fejtette ki, majd szóba jött a migráció és a woke is.

Tovább a sztorira

A hét képe

A hét képét Ocskó Ferenc kollégám készítette a munka előtti reggeli kávéjáról. A kávé tetején jól kivehető a crema, az aranybarna habréteg. A pohár egy kopott, rusztikus faasztalon áll, amit a napfény és az árnyék váltakozása tesz hangulatossá. A kép egyszerű, de erős kontrasztokkal dolgozik: a sötét kávé, a fényes crema és a faasztal textúrája együtt természetes, nyugodt hangulatot ad. Ezzel a képpel kívánom nektek, hogy legyen lehetőségetek kihasználni az utolsó meleg nyári napokat, és töltsétek beszélgetésekkel egybekötött kávézásokkal augusztus végét.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Fotó: Bálint András / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Ez itt a Szegeder péntekenként érkező heti hírlevelének legutóbbi, augusztus 22-én megjelent száma. Ha szeretnéd mindig az elsők között, péntekenként kapni a hírlevelet, ide kattintva tudsz feliratkozni, és elküldjük emailben!

Kedves Olvasók!

Petró Annamari vagyok, a Szegeder projektmenedzser munkatársa, most én foglalom össze nektek a hét legfontosabb híreit. Az elmúlt napokat többnyire az államalapítás ünnepe határozta meg, de a szegedi díjazottaink és az augusztus 20-ai beszédek mellett foglalkoztunk Polner Eörs lemondásával, Temesvár nyugdíjba vonuló villamosaival és Geszti Péter vásárhelyi poénkodásával is.

Fotó: Ocskó Ferenc / Szegeder

Ezek történtek még

  1. Mi Szegeden teljességgel európai nézőpontból szemléljük a világot, fogalmazott augusztus 20-ai beszédében Botka László
  2. Állami elismerést kapott a Szegedi Kortárs Balett két tagja
  3. Meghalt egy szegedi nő, aki szerda éjjel esett ki egy panel ablakán
  4. Újranyit a Bringa Bisztró a Szent István téren, a nyár elején bezárt helyet egy Algyőről érkező üzemeltető folytatja
  5. Suttyó prosztónak minősítette Németh Balázs Geszti Pétert, mert Vásárhelyen a MÁV-val és Mészáros Lőrinccel poénkodott
  6. Szeged a hatodik legszebb történelmi város egy online felmérés szerint
  7. Amióta mérik, nem volt ilyen alacsony a Maros vízállása, három év után újra negatív rekord született
  8. Decembertől gyorsulhatnak a vonatok Szabadka felé, ez a sorompónál várakozóknak is kedvez majd