Kettétőrt egy méretes fa a Gyertyámos utcai óvoda előtt, derült ki az egyik helyi Facebook-csoportban péntek kora este megosztott bejegyzésből. A posztoló szerint még szerencse, hogy nyári szünet van az óvodákban is, így ugyanis nem történt személyi sérülés.
Ugyanakkor egy fekete Volvo személyautó bánta, melynek motorházteteje, szélvédője és teteje is sérülhetett. A fa feltehetően az erős szél miatt dőlhetett ki, a tűzoltók már a helyszínen vannak, és eltávolítják a kidőlt fát.
„2165 -- ennyi fa száradt ki tavaly a közterületeken. Ahhoz, hogy továbbra is kellemes, zöld, fenntartható, egészséges városban élhessünk, változtatnunk kell azon, hogy milyen növényeket ültetünk a városban” – írta Nagy Sándor a „döglött fa” kiállítás megnyitójának apropóján még június elején. A kiszáradt vagy beteg fák nagyobb veszélyt is jelentenek a közterületeken emberre vagy járműre, de akár épületre is.
A Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft. ügyvezetője, Makrai László korábban elmondta, a fakivágások szinte mindennaposak Szegeden: a kiszáradt vagy legyengült fák gyakran életveszélyessé válnak, ezért heti rendszerességgel több tucatot is el kell távolítaniuk.
„Az elmúlt három évben döbbenetesen felgyorsult ez a folyamat.”
Szerinte a korábbi két év aszályának hatása érezhető, és vannak fafajok, amelyek nem bírják ezt a szárazságot, annyira legyengülnek hogy tavasszal már nem hajtanak ki. „A zöld fanyesések felfüggesztésre kerültek, nehogy gyengítsék a még élő állományt. A helyzet annyira súlyos, hogy a környezetgazdálkodás hamarosan hivatalosan is a lakosság segítségét fogja kérni.”

Fotó: Szegeden láttam és hallottam / Facebook