Hosszas szünet után folytatódhat az SZTE Fogorvostudományi karának építése, mely az egykori Vasas Szent Péter utcai rendelő épületének ad majd új funkciót. A beruházás még 2023-ban állt le, akkor az egyetem azt mondta, műszaki probléma lépett fel, és újra kell tervezni a munkákat.
Szeptember végén megjelent egy szerződésmódosítás a projekt oldalán, ami szerint valóban műszaki hiba miatt álltak le. Ám mivel azóta növekedtek az építőipari költségek, és többletforrást sem tudott szerezni az egyetem, „a szerződés műszaki tartalmának átalakításában állapodnak meg”, azaz valószínűleg csökken a műszaki tartalom a végére a tervezetthez képest. Itt nem arra kell gondolni, hogy az épület veszélyes lesz a kispórolt anyagok miatt, hiszen épp a szerkezet megerősítése jelenti a többletköltséget, más tétel kárára.
„A kivitelezés első szakaszában a statikai diagnosztika kimutatta, hogy az épület merevítő szerkezetei hiányosak, nem töltik be merevítő szerepüket. A feltárások során megállapítást nyert továbbá, hogy a tervtől eltérően a földszinti rétegrend vasalatlan szerelőbetont tartalmaz, mely talajnedvesség elleni szigeteléssel sem rendelkezik. Ez a szerelőbeton a teherhordó szerkezetek alapjául nem szolgálhat” – írták a problémáról a dokumentumban.
Emiatt a kivitelezés nem folytatódhatott, hiszen az épület állékonyságát kellett biztosítani először, ehhez új földszinti statikai alaplemez kialakítása vált szükségessé. Ez azt is eredményezte, hogy az eredeti tervektől eltérően „a meglévő elektromos vágási szekrény teljes elbontása, kiváltása elengedhetetlen volt”, tették hozzá.
Az új véghatáridő 2026 július eleje,
ekkorra lehet kész az SZTE Fogorvostudományi karának új központja.
Fotó: Bálint András / Szegeder
Tavaly nyáron az egyetem még azt közölte a Szegederrel, hogy az utólagos áttervezés ellenére a teljes beruházásra van állami forrás. A munkálatokat a Dél-Konstrukt Zrt. végzi közel bruttó 3,6, vagy nettó 2,8 milliárd forintból. Eredetileg 15 hónapjuk volt a munkára, így az egyetem korábban azt remélte, 2023 őszétől nem csak az oktatás, de a betegellátás is a felújított épületben folytatódhat majd tovább. Ez végül három évet csúszhat.