Szentkirályi Alexandra, a Fidesz frakcióvezetője jelentette be, hogy Budapesten megépül a Diákváros, amely 12 ezer kollégiumi férőhellyel segítené a diákok lakhatását. Hétfői Facebook-posztjában kiemelte, hogy a fővárosi lakhatási válság különösen az egyetemi hallgatókat sújtja, akik számára a kollégiumi férőhelyek hiánya komoly problémát jelent.
A bejegyzés szerint a kormány a budapesti Fidesz-frakció javaslatával összhangban döntött a Diákváros megépítése mellett. Hank,ó Balázs kulturális és innovációs miniszter is megerősítette az elkötelezettséget a kollégiumi férőhelyek bővítése és fejlesztése iránt. Hankó szerint a magyar fiatalok alapvetően elégedettek az egyetemi infrastruktúrával, de a kollégiumok állapotán javítani szükséges, ezért a kormány a következő nagy lépést a kollégiumfejlesztésekben látja.
A bejelentésben nem esett szó arról, hogy a Diákváros megépítését Karácsony Gergely főpolgármester már három éve sürgeti. A főpolgármester korábban még azt is kilátásba helyezte, hogy a főváros nem támogatja a 2023-as atlétikai világbajnokság megrendezését, ha a Diákváros terve nem valósul meg.
Szegeden is nagyszabású fejlesztés van alakulóban, a Szegedi Tudományegyetem Öthalmi Campusán egy hatemeletes, 700 férőhelyes kollégium építése várható. Az építkezésre kiírt májusi közbeszerzési eljárás arra utal, hogy mostanra biztosították a szükséges forrásokat. A Science Park területén felépítendő létesítmény a Wolfgang Sandner út közelében, a Lézerközpont szomszédságában valósul meg, új diáklakásokkal és kutatói apartmanokkal bővítve a város új egyetemi városrészét.
A szegedi Öthalmi Campus egy 2024-es látványterven
Forrás: 4D Építész Stúdió
Az „U” alakú, hétszintes épületben 343 kollégiumi szoba készül, ahol 706 diák kaphat helyet. Az épület pincéjében 104 férőhelyes mélygarázs és 108 kerékpárparkoló is létesül, míg a földszinti részeken közösségi terek, többfunkciós tornaterem, konditerem és szauna is várja majd a lakókat.
Az építkezés várhatóan három évig tart, a kivitelező cégek kiválasztásánál pedig a költséghatékonyság és a minőség egyaránt fontos szempont. A teljes városrész megújulását is célzó projekt a kollégium mellett új sportpályákat, futóköröket és szabadtéri közösségi tereket is magában foglal, ahol a hallgatók rekreációs lehetőségeit bővítik.