Ahogy minden ünnepnapi hétköznapon, október 23-án, szerdán se lesz nyitva szinte semmi: az Aldi, a Lidl, a Tesco, az Auchan, a Spar és Interspar, a Penny, a CBA és Príma, a Coop, valamint a Reál üzletei legalábbis zárva lesznek, ahogy a Mars téri piac is. Emellett persze egyes vendéglátóhelyek nyitva tarthatnak, többek között a Trécselő egész napra készül.
Ha valamit elfelejtettünk beszerezni, akkor az éjjel-nappali üzletekben, benzinkutakon működő üzletekben, ügyeletes patikákban – Szegeden a Vasas Szent Péter Gyógyszertár –, családi tulajdonú kisüzletekben, virágboltokban és újságárusoknál is vásárolhatunk azért.
Az önkormányzati ünnepi megemlékezések városszerte már kedden elkezdődtek, de a hivatalos eseménysorozat szerda reggel indul a Széchenyi téren az országzászló felvonásával. Az időjárás nagyon is kedvezni fog ezen a napon, a napsütés miatt 19 fokos maximummal Szegeden.
A városi intézmények közül a szegedi Vadaspark nyitva tart az év minden napján, a Móra Ferenc Múzeum pedig 10 és 18 óra között várja a látogatókat a Fekete házzal és a Vármúzeummal egyetemben. Aki a Füvészkertbe vágyna, meglátogathatja az SZTE növénygyűjteményét október 23-án is.
A szegedi közösségi közlekedés hétvégi menetrendre áll át, ám a parkolás ingyenes lesz ünnepnap lévén. A MÁV ilyenkor több kocsival szokta erősíteni InterCity vonatait. A távolsági autóbuszjáratok október 23-án munkaszüneti napon érvényes menetrend szerint közlekednek. Mivel az áruházak és bevásárlóközpontok zárva tartanak, az ezeket érintő járatok is az ünnepnapi menetrendjük szerint indulnak.