42 milliós sérelmi díjat követel az elhunyt kismama családja a szegedi klinikától

Összesen 42 millió forintot – családtagonként hatmilliót – követelnek sérelmi díjként a Szegedi Tudományegyetemtől annak a kismamának az ügyében, aki október 4-én hunyt el a szegedi nőgyógyászati klinikán, erről Ábrahám László, a nagytőkei család jogi képviselője beszélt a Délmagyarországnak.

Ábrahám szerint az orvosok hibázhattak, ezért kérnek sérelmi díjat. Az anya, Varga Dósa Piroska ugyanis már szeptember közepén alhasi panaszokkal kereste fel a klinikát, de az orvosok nem gyanakodtak arra, hogy méhrepedés állhat a háttérben. Ha időben elvégzik a szükséges császármetszést, mind a nő, mind a magzat túlélhette volna a komplikációkat, véli Ábrahám.

Varga Dósa Piroskát csak szeptember 29-én vették fel a klinikára, ahol néhány nappal később, október 4-én ő is elhunyt. Három gyereket hagyott maga után, egy 4 éves kislányt, egy 7 és egy 18 éves fiút. A család feljelentést tett a rendőrségen foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt, és panaszt nyújtott be a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központnál.

Ábrahám László szerint az orvosok megsértették a kismama élethez és testi épséghez való jogát, amivel együtt a hozzátartozók családban éléshez való joga is sérült. A család jelenleg a boncolási jegyzőkönyvre és a klinikai központ válaszára vár, hogy peren kívüli megállapodást köthessenek az egyetemmel.

Az ügyben akkor Varga Ferenc, a térség DK-s képviselője azt mondta, bár a várandós nőt nem kezelték Szentesen, és nem is zavarták el Szentesről, szerinte a tragédia megmutatja, szükség van arra, hogy Szentes városában újra legyen szülészet. Ha a kisvárosban „lenne egy jól működő szülészet, történhetett volna akár másként is”, vélekedett.

A korábban jobbikos, majd DK-s, jelenleg független országgyűlési képviselő Varga Ferenc a szentesi drámatagozat bezárása elleni tüntetésen 2024. június 25-én

Fotó: Bálint András / Szegeder

A politikus korábban is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a szentesi kórházban jelenleg nincs mindennapos nőgyógyászati és endokrinológiai ellátás, és nem lehet helyben szülni. Azt még tavaly év elején jelentették be, hogy szakorvoshiány miatt szünetel a szentesi kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya.

Az ügy miatt tüntetést is szerveztek a napokban a 25 ezer lelkes Csongrád-Csanád vármegyei város Bugyi István Kórháza előtt, melyről a Szegeder is tudósított. Iványi Gábor lelkész arról beszélt felszólalásában, hogy ami a szentesi kórházzal történik, az „magán viseli azokat a fájdalmas jegyeket, amelyek miatt ma rossz, vagy akár életveszélyes” Magyarországon élni.