Szűk két év után ismét megnyitotta kapuit az újragondolt Tiszavirág, mely nem csak kávézó és étterem lesz az Alabárdos odaköltözésével. A kétszeres Michelin-tányéros szegedi étterem ugyanis elköltözött az Oskola utcáról és a napokban nyitott meg Tiszavirágként az egykori hotel épületében.
Szeged 2022-ben, még a covid alatt bezárt ikonikus vendéglátóhelye mára tulajdonosváltáson és kívül-belül teljes felújításon esett át. Az egyedi koncepció szerint újranyitott Hajnóczy utcai Tiszavirág ugyanis egyaránt kínál kávézót, exkluzív gasztronómiai élményeket nyújtó éttermet, valamint szálláshelyet is. Augusztus közepén először a kávézó nyitotta meg kapuit, de a héten már az étterem szolgáltatásai is elérhetőek, és
a tervek szerint hamarosan a szálláshelyek is foglalhatóak lesznek.
„Legendás és egyedi épület nyitotta meg újra a kapuit, amelyben étteremmel, bárral, kávézóval és hamarosan szálláshellyel, korszerű spával, valamint bérelhető különteremmel is várjuk a vendégeinket” – fogalmazott az újranyitás apropóján Asiamah Helena, a Tiszavirág tulajdonosa a Szegedernek küldött közleményben.
A kávézó és az étterem egy helyiségben, de időben megosztva várja majd a vendégeit. Az előbbi a hét minden napján reggel 7-től délután 16 óráig lesz nyitva, ebédidőben heti menüvel is készülnek. Az étterem pedig keddtől szombatig 18 órától 22 óráig tart nyitva. A két vendéglátóipari egységet közös stáb működteti és vezényli: az új Tiszavirágban ugyanis a Michelin-tányérral – 2023-ban és 2024-ben – díjazott egykori Alábárdos Étterem séfje, Karakas Dávid és csapata felel a magas színvonalú gasztronómiai kínálatért, írják.

Fotó: Tiszavirág
„Ételeink esetében a legmagasabb színvonalú elkészítésre törekszünk, és a maximalizmusból nem engedünk, mert soha nem kötünk kompromisszumot. Hiszünk abban, hogy egy tányér csak akkor lehet igazán kívánatos, ha tartalmilag és esztétikailag is a legjobbat hozzuk ki belőle. Bízunk benne, hogy a hazai gasztroszcéna kiválóságai is a vendégeink között lesznek, de nem titkolt célunk, hogy felkeltsük a nemzetközi szakma, a Michelin-inspektorok figyelmét is, hiszen mi is az ő általuk elvárt minőséget igyekszünk képviselni” – fogalmazott a tulajdonos a közlemény szerint.
„Ez a ház megérdemli, hogy újra kiemelkedően magas színvonalú vendéglátást tapasztaljon az, aki eljön hozzánk. Ahogy az éttermünkre, úgy a kávézónkra is igaz az az elvárás, hogy mindenben a tökéletességre törekszünk. Mi csúcsminőségben készítjük el a fogásokat, mi mindig csúcsformában leszünk” – tette hozzá Asiamah Helena.
A Tiszavirág arra buzdít minden szegedi, hazai és külföldi egykori, jelenlegi és leendő vendégét, hogy kövesse a közösségi médiafelületeit, ahol aktuális információkkal, szolgálatkész tartalmakkal és közönségbarát digitális megoldásokkal igyekeznek a szűkebb-tágabb vendégkörük tagjainak kedvében járni.