500 ingyen sajtburgerrel nyit a szegedi Simon's

A szegedi Simon's Burger nyitása szeptemberben, inkább a hónap második felében várható – értesült a Webrádió. Információik szerint a smashed burgerező ráadásul egy akcióval is készül: az első nap az első ötszáz sajtburger ingyenes lesz. Mint nemrég megírtuk, az Árkádban lesz a szegedi éttermük, amelybe már keresik is az alkalmazottakat.

Azt már lassan egy éve lehet tudni, hogy vidéken is terjeszkedik a „minőségi junk foodot” áruló gyorsétteremlánc, nyáron jelentették be kecskeméti és szegedi éttermeiket. Nem ez lesz az első hely a városban, ahol smash burgert lehet kapni: ott van például a Nagy Jenő utcában a Macko, amit már a Szegederrel együttműködő Sunseaty gasztroblog is tesztelt.

A smashed burger akkor robbant be a hazai köztudatba, amikor a Konyhafőnök egykori versenyzője, Tóth Simon úgy döntött, hogy megnyitja a Magyarországon kevésbé ismert, de külföldön nagy népszerűségnek örvendő Five Guys gyorsétteremlánc inspirálta saját éttermét. Korábban nem nagyon foglalkozott vendéglátással, viszont annál inkább szeretett hobbiszakácsként tevékenykedni.

Az első hamburgerezőt a bátyjával nyitotta meg 2022 őszén Budapesten. A Simon's Burger óriási sikert hozott, pedig a képlet roppant egyszerű volt: rövid étlap, gyors kiszolgálás (hiszen a húst nem kell annyi ideig sütni), újratölthető italok, menő shake-ek, minőségi krumpli és smashed burgerek.