70 új parkolóhelyet alakítanak ki és 23 fát ültetnek el Makkosházán, írta meg a Szeged.hu. A kivitelezésre kiírt közbeszerzést a szegedi Miksi Bau Kft. nyerte el, a beruházás önkormányzati forrásból, 85 millió forintból valósul meg.
Az új parkolóhelyek az Agyagos utcánál létesülnek, a következő eloszlásban: az utca fő szakaszán 32, a 10–12. számnál 18, a szomszédos Gát utcánál pedig 20 helyet alakítanak ki. Összesen 1031 négyzetméternyi parkoló épül így.
Kozma József, a körzet önkormányzati képviselője azt mondta, a helyi lakosok gépjárműveinek növekvő száma és a közelben található intézmények dolgozóinak munkába járása is növelte az évek alatt az Agyagos utca és a városrész terhelését, az egyensúly megtalálásához pedig szerinte a parkolóhelyek bővítése jelenti a legkézenfekvőbb megoldást.
A fenntarthatóság jegyében bazalt kockakővel burkolják az új parkolóhelyeket, ami képes a csapadék áteresztésére. Emellett, a parkoló árnyékolása és a levegő minőségének javítása végett 23 fát is elültetnek a területen.
A tervek szerint jövő február végére készülhet el a beruházás. Miksi István, a kivitelező ügyvezetője szerint az sem kizárt, hogy korábban végeznek. Elmondása alapján két hete kezdődtek a munkálatok, jelenleg a közművek feltárásánál és az alapok kiszedésénél tartanak.