Igencsak feltűnő volt, hogy az Oskola utca két éve elvégzett átfogó korszerűsítése – amelyre a város 500 millió forint uniós támogatást és 600 millió forint saját forrást fordított – során nem cserélték az utca felett lógó lámpatesteket, mintha a régi időkből való világítást is védetté nyilvánították volna az Égő Arany neonfelirathoz hasonlóan.
Ám nem ez a helyzet, csütörtökön ugyanis az önkormányzat közlése szerint folytatják az Oskola utca felújítását a lámpák és az azokat tartó, régi átfeszített sodronyok cseréjével. Erre 26,5 millió forintos saját forrást szánnak, a munka várhatóan szeptember közepéig tart majd. Az Oskola utca 11 pontján cseréli a Genév Kft. az úttest feletti világítótesteket energiatakarékos LED-esre, és a régi átfeszített tartó sodronyok helyére új acélsodronyokat szerel fel. A rekonstrukció idején az Oskola utca közvilágítása csak részlegesen üzemel majd.
Ezeket a műveleteket a kivitelező csak rövid idejű, átmeneti forgalomkorlátozások mellett tudja elvégezni az érintett szakaszokon. Ezért az autóforgalom időszakosan egy sávon haladhat a helyi terelés mellett, a sebességet pedig korlátozzák. A sodronyok le- és felszerelésekor 5–10 percre a kivitelező teljesen megállítja a forgalmat, ezekben az időszakokban torlódásra kell számítani. A kerékpárosok ezeken a rövid útszakaszokon időszakosan a járművüket gyalogosan tolva, a járdán közlekedhetnek.
Ugyancsak holnap, augusztus 8-án, elkezdődik a Somogyi utca teljes felújítása is az Oskola utca és a Korányi fasor között, valamint a Palánk-tömbbelső – Béla, Révai, Palánk és Tömörkény utca – burkolatának rendbetétele. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési pályázatot a szegedi Norbo-Ép Kft. nyerte 135 millió forintért.
A kivitelező szakaszokra bontva dolgozik, hogy a lehető legrövidebb ideig zavarja a környéken lakókat és közlekedőket, írja az önkormányzat közleménye. Első lépésben a Palánk utcát zárják le, ekkor a Tömörkény utca végén nem lehet majd közlekedni. A környékben lakókat és vállalkozásokat szórólapokon is értesítik. A munkálatok határideje a szakaszos munkavégzés miatt hosszabb, csak november végén végezhetnek vele.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder
A beruházás során
„Gazdasági nehézségei ellenére az önkormányzat saját forrásából minden eddiginél többet, 3,3 milliárd forintot költ útfelújításokra az idei évben, így minden városrészben fontos útvonalakat tudunk korszerűsíteni” – zárul a közlemény.
A belváros ezen részén még az Oroszlán és a Nádor utca kap teljes átépítést. A KÉSZ Zrt. alapítója, Varga Mihály ugyanis vállalta, hogy saját pénzből rendberakja a környéket is azért cserébe, hogy a szűk belvárosban kétszintes mélygarázst épített a műemléki Kiss Dávid-ház alá. Jelen állás szerint a közterek átépítésével várhatóan 2024 őszére végeznek. Az Oroszlán utcát kandeláberek helyett modern, a homlokzatokról lefüggesztett, az utca közepe fölött haladó LED-vonal fogja majd bevilágítani.