Karikó Katalin húszezer dollárt adományozott az SZTE Klebelsberg Könyvtár javára

A 95. Ünnepi Könyvhét szegedi egyetemi díszvendége volt Karikó Katalin. A Szegedi Tudományegyetem Nobel-díjas professzorának Áttörések – Életem és a tudomány című memoárját már 9 nyelvre lefordították.

A Breaking Through – My Life in Science kötet angol nyelvű bemutatóját követően a szerző több egyetemi helyszínen is dedikálta is művét, részt vett a tankönyvek szerepével foglalkozó rendezvényeken. Karikó az életútját bemutató könyv jogdíjaiból nagyvonalú, több mint 20 ezer dolláros – 7,5 millió forintos – felajánlást tett az SZTE Klebelsberg Könyvtár javára. Ebből az alkalomból az egyetemi bibliotéka Örökös Könyvtári Tag címmel tüntette ki a biokémikust.

Az örökös könyvtári tag birtokosa minden könyvtári szolgáltatáshoz örökre hozzáfér, beleértve az egyetem által előfizetett, összes online adatbázist és digitálisan elérhető tudományos folyóiratot. Karikó megemlítette, gyerekkorában rendszeresen járt a kisújszállási könyvtárba, ahonnan mindenekelőtt diafilmeket, valamint pöttyös és csíkos könyveket kölcsönzött. Gimnazista korában járt először az Országos Széchenyi Könyvtárban, amely teljesen magával ragadta.

A Klebelsberg Könyvtár helyén ő még a sportpályán futkározott.

Karikó többek között a kilenc európai egyetemet tömörítő szövetség, az European University Alliance for Global Health (EUGLOH) – június 11. és június 14. között tartott – éves csúcstalálkozóján is dedikálta könyvét, a rendezvénynek ugyanis idén a Szegedi Tudományegyetem a házigazdája. Az eseményen több Nobel-díjas kutató is részt vett, köztük Anne L’Huillier Nobel-díjas kutató, akinek pénteken avatták új mérföldkövét a szegedi lézerközpont tudománytörténeti idővonalán.

Az SZTE alumnája és jelenlegi professzora, Karikó Katalin a motivációra fektette a hangsúlyt a konferencián tartott előadásában. Beszédében saját életéből hozott példákat az elhivatottság, a kitartás és a céltudatosság fontosságára. Megemlítette, hogy családi hátterétől függetlenül bárkiből lehet tudós, amiben fontos szerepe van a tanároknak és a diáktársaknak is. A Szegedi Tudományegyetemre azért jelentkezett, mert akkor nyitotta meg kapuit a Szegedi Biológiai Központ, és nagyon szeretett volna az intézetben dolgozni.

Hasznos tanácsokat is adott a EUGLOH hallgatóinak, például, hogy szeressék a munkájukat és legyenek eltökéltek, higgyenek magukban és a tanulják meg pozitívan hasznosítani a stresszt, fókuszáljanak arra, ami a végső céljuk és próbálják meg kizárni a zavaró tényezőket. Felhívta a figyelmet arra is, hogy néha érdemes, sőt szükséges elhagyni a komfortzónát, hiszen abból lehet tanulni és időnként elengedhetetlen a tovább lépéshez is. Előadását vastapssal fogadta a lelkes közönség.

Anne L’Huillier a EUGLOH Annual Summit másik Nobel-díjas díszelőadója a Paris –Saclay, a Müncheni Egyetem (Max Planck Institute), a University of Porto és jelenlegi munkahelye, a svéd Lundi Egyetem mellett kiemelte, hogy az SZTE és a hozzá kapcsolható ELI–ALPS is meghatározó jelentőséggel bírt karrierje és élete szempontjából is. Az általa vizsgált jelenséget a szegedi lézerközpont öt másodlagos forrása is felhasználja, valamint a kutatóintézetben ebben az irányban folynak világszinten egyedülálló kutatások.

Fotó: SZTE / Facebook