Megnéztük Szeged új közparkját, ahol padból sok van, árnyékból már kevesebb

Pénteken adták át a Gyevi parkot, az egykori temető helyén a választási kampány végére elkészült új közparkot, aminek területét az Építő utca, Szamos utca és a Tarján széle utca határolja. A helyszín korábban a Gyevi temető volt, melyet a katolikus egyház felszámolt és eladott egy magánbefektetőnek. Az önkormányzat az építési szabályzat módosítása után megszerezte a területet, és most készült el a novemberben bejelentett új park.

A park területén sétányok, nyolc őshonos parkfa, hatszáz cserje, valamint több ezer darab évelő növény és négyzetméter gyep került telepítésre. A közvilágítás kiépítéséhez tizenöt kandelábert helyeztek el, valamint előkészítették a kamerarendszer telepítését a közbiztonság növelése érdekében.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

A parkban három kerti csap és két ivókút is van, hogy biztosítsák a növények öntözését és a látogatók vízellátását. Padból is van bőven, de ezek szinte kivétel nélkül mind a tűző napra kerültek, így jóformán csak este vagy télen használhatók. A jövőben azonban további fák ültetését és a játszótér bővítését is tervezik.

Mészáros Tamás, a körzet képviselője pénteken azt mondta, hogy a park kialakítása során nagy hangsúlyt fektettek a lakossági véleményekre és igényekre. Jövőbeni tervei között szerepel gyereknap és szabadtéri vetítések rendezése is.