Összegyűlt Szegeden a pénz Tompos Kátya külföldi gyógykezelésére

Még május elején került a nyilvánosság elé, hogy a színésznő olyan daganatos betegségben szenved, ami miatt külföldi gyógykezelésre van szüksége, ám ez államilag nem finanszírozott, és az eddig felmerült költségek is felemésztették az anyagi kereteit. Tompos Kátyának ezért többek között május 25-én rendeztek jótékonysági gálát a Szegedi Nemzeti Színházban, hogy segítsék a pénzgyűjtést.

A hvg.hu írta meg a Story magazin beszámolóját az estről. A szombati gálán közel 700 fős tömeg vett részt, és össze is gyűlt a gyógykezelés finanszírozásához szükséges összeg. Sőt, az esemény szervezője, Hrutka Róbert szerint lehet, hogy a pénzből még egy drágább kezelést is ki lehet majd fizetni.

Megtudtam, hogy önerőből már elkezdtek egy kezelést, de tudtam nagyon jól, hogy ez mit jelent anyagilag. Barátokkal igyekeztünk támogatni, de sajnos az a pénz kevés volt, és végül kicsit már erőszakosan, de sikerült célt érnünk, hogy engedje, hogy az emberek segítsenek” – mesélte Hrutka a Storynak. A színésznő jelenleg immunterápiát kap, ami nagyon megviseli a szervezetét, így hosszú folyamat lesz, mire jobban érzi majd magát.

Időközben egy másik támogatói előadás is szerveződött. A fővárosi Vígszínház közösségi oldalán jelentette be, hogy a május 29-i Lesz, ami lesz című improvizációs estjükre támogatói jegyeket is lehet majd vásárolni, és a színésznő kezeléséhez így ilyen módon is hozzá lehet járulni a Fábián Juli Emlékalapítvány közreműködésén keresztül.