Elindult a város trolifelújítási programja, forgalomba is állt az első példány

Három év alatt az összes trolit felújítják egymilliárd forintból – írja a Szeged.hu. Sem állami, sem uniós forrásokat nem lehet igényelni erre a célra, ezért az önkormányzat saját forrásból oldja meg a szegedi trolibuszflotta korszerűsítését, aminek legfiatalabb darabjai is elmúltak tízévesek. 

A mintadarabot, a 453-as pályaszámú Ikarus-Škodát csütörtökön mutatták be a tarjáni Víztorony téren, és még a nap folyamán forgalomba is állt. Ezt a trolit még decemberben újította fel a fővárosi közlekedési cég, a BKV, és ennek mintájára fog megújulni a járműpark további, ezt igénylő része.

Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester a helyszínen azt mondta, hogy a legújabb szerzemények, az alacsonypadlós Ikarus-Škodák is legalább tízévesek már, ebből a típusból a közösségi közlekedési nagyprojekt keretében 13-at vásároltak, és most darabonként 20 millió forintból fogják rendbe hozni őket. Nagy változásra nem kell itt számítani, csak olyanok lesznek, mintha most gyártották volna őket.

A magaspadlós, öreg, akár 30–35 éves Škodák is sorra kerülnek, ezek nagyobb műszaki felújítást igényelnek majd. Bár a magaspadlósból nem lesz alacsonypadlós, de igyekeznek a régebbi járműveket is komfortosabbá tenni, és az élettartamukat meghosszabbítani, mondta Nagy. Erre 740 millió forintot fordítanak.

A Szegeder kérdésére az alpolgármester arról is beszélt, hogy miért a BKV csinálja a munkát, és miért nem Szegeden adnak munkahelyeket ezzel. Nagy szerint egyszerűen nincs kapacitás helyben arra, hogy a néhány év alatt 20–30 trolibuszt vázig bontsanak és újjáépítsenek, ezért van szükség ezek Budapestre szállítására.

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder

Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder