Bűzlik és szennyezett is lehet a Szent Gellért Fórumtól elvezetett termálvíz

Gyakran nagyon büdös a Szeged-Csanádi Egyházmegye sportcentrumának fűtéséből származó termálvíz maradéka, erről panaszkodtak a béketelepiek Fodor Antal DK-s önkormányzati képviselőnek a Telex cikke szerint. A Szent Gellért Fórum ugyanis termálfűtést használ, ami az egyházmegye szerint környezetbarát, ám mint megírtuk korábban, ez nem zárt, visszasajtolós rendszer, hanem használat után kiengedik a szennyvizet egy csatornába, majd bele a Tiszába.

A lap azt írja, a Szeged-Csanád Grosics Akadémia légvonalban mintegy 2 kilométerre van a csővezeték végétől, a termálvíz maradéka a Zsámbokréti soron lévő csatlakozás után már az esővízgyűjtő árokban folyik tovább. Ennek csatlakozásánál érezhető leginkább a bűz, a környéken élők és a gyakran arra járók főként a szúrós ammóniaszag miatt panaszkodtak.

A szúrós szagú és mérgező ammónia mellett másfajta anyagokat is hozhat magával a víz. Egy elemzés szerint a Dél-Alföldön a termálvizekben többek között arzén, higany, kadmium és ólom is előfordulhat, akár a megengedett határétékeknél nagyobb arányban, ami az emberi szervezetre mérgező. Ezek az anyagok száraz időben lerakódhatnak a nyitott árok falára, a port a szél tovább szállíthatja, írja a lap.

Fodor Antal ezért laboratóriumi vizsgálatot kért, hogy kiderüljön, megfelel-e a vízjogi engedélynek a sportközpont csurgaléka, és azért, hogy megállapítsák a termálvíz pontos összetételét. Az EU 2004-től írta elő a visszasajtolásos módszert, de erre a magyar kormány haladékot adott, így kímélve a hazai kertészeteket a költséges kútfúrási beruházástól. Az új dátum 2027 vége, ekkortól már kötelező lesz a termálvíz visszasajtolása ugyanabba a rétegbe, amelyből a meleget adó víz származik.

„A Szeged-Csanádi Egyházmegye a Szent Gellért Fórum geotermikus rendszer vízilétesítményeinek üzemeltetésére vízjogi üzemeltetési engedéllyel rendelkezik, tevékenységét az abban foglaltak szerint végzi” – válaszolta a lap kérdésére a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, amely a termálvíz visszasajtolás nélküli kezelésére engedélyt adott.

Az esetről egyébként Fodor egy olasz nyelvű levelet is írt Pietro Parolin bíboros államtitkárnak.

A termálvíz vizsgálatának eredményét is közölni fogja majd a Vatikánnal.

Fodor úgy véli, egy ilyen mértékű környezetterhelés nem feltétlenül felel meg a katolikus egyház elvárásainak, hiszen Ferenc pápa „Laudato si” kezdetű enciklikája a teremtett világ védelmét javasolja. A körzeti képviselő úgy véli visszás az a helyzet, ha egy katolikus egyházmegye figyelmen kívül hagyja a pápa határozott iránymutatását saját ingatlanberuházásai során.

Fotó: Rostova Anna / Szegeder