A Jézuska a szeretet, ismeretlen emberek adományai

„Tudjátok, hogy ki a Jézuska?” – kérdezte Kiss Erzsébet, a szegedi Fatima Ház Alapítvány vezetője a gyerekseregtől a szervezet Csaba utcai alkotóházában a múlt pénteken tartott ajándékosztás előtt. Az egyik kisfiú jelentkezik: „a szeretet!”, mire a nő helyesel. Előttük ugyanis nem titok, hogy a csomagokat ismeretlen emberek küldték az alapítvány felhívására.

„Szeretnék világos plédet párnával és édességet” – írta a 9 éves Petike még december elején, amikor arról kérdezték, mit szeretne karácsonyra. A 16 éves Brigitta kívánságlistája inkább hasonlít valaki bevásárlólistájára: tej, olaj, liszt, konzerv. A kívánságokat a szegedi Fatima Ház Alapítvány töltögette fel a Facebookra az elmúlt egy hónapban.

A gyerekek egy része élelmiszereket, édességeket, háztartási termékeket rajzoltak, ezeket bárki beszerezhette és eljuttathatta az alapítványhoz. A Facebook-posztokat a gyerekek rajzairól sokan megosztották, voltak, akik Székesfehérvárról autóztak le, hogy átadják a csomagokat. Kiss Erzsébet szerint ezt jelenti a szeretet. Az ünnepség előtt a kis szobában hegyekben állnak az ajándékok, a legtöbben élelmiszert vagy édességet kértek a Jézuskától.

„Mindenkinek örülök, aki itt van” – mondja az alapítvány vezetője az ajándékozás előtt, de hozzáteszi, az már kevésbé jó, hogy néhányan nem jelentek meg. A körülbelül harminc szegedi család csaknem harmada lemondta a programot betegségre vagy iskolai elfoglaltságokra hivatkozva, és

páran jelezték, hogy beugranának a csomagokért, utána mennének is a dolgukra.

Két éve is így oldották meg az ajándékozást a világjárvány miatt, tavaly pedig „azért nem volt ünnepség, mert én voltam beteg”, meséli Kiss.

Szerinte a covidos évek amúgy is „leszoktatták az embereket az együttlétről”, és szomorúan vette tudomásul, hogy a családok egy része nem érti, az ünnep „azért ünnep, mert együtt töltjük”.

A Fatima Ház nem csak a szegedi rászorulókkal foglalkozik, összesen több mint ötszáz, Csongrád-Csanád vármegyei család van a látókörükben. A vidéki gyerekeket logisztikai okok és a kevés hely miatt nem tudták volna fogadni a karácsonyi ünnepségen, de az ajándékokat ők is megkapják.

„A szülők nem értik, hogy a játékkal készül a gyerek a felnőttkorra” – utal Kiss arra, hogy bár a szervezet fő profilja a gyerekeknek tartott kézműves foglalkozások és táborok, az emberek egy része mégis inkább az adományokért fordul hozzájuk.

„Vannak állandó önkénteseink, ruhát osztanak az adománypontokon. Na, ott viszont van tömeg.” A munkamorál is változó a szegény családok között. Van, aki szó szerint rabszolgaként gürizik éhbérért, más pedig nem érzi úgy, hogy dolgoznia kellene, mert „úgyis jön a segély”, pedig ahogy Kiss mondja, mindig azé az alapítvány, aki tesz érte.

A hozzáállást sokszor a gyerekkori szocializálódás is alakítja, ezért a vezető fontosnak tartja, hogy a kicsik is kapjanak feladatokat. Még akkor is, ha inkább csak hátráltatnak, mert ha nem adunk nekik teendőket, akkor nem tudják, hogy ők is részei a családnak.

Persze itt csak kisebb dolgokról van szó, néha meg lehet kérni őket, hogy pakolják be a mosógépet, vagy párosítsák össze a zoknikat, ezzel szerinte

„játékosan rászoktatjuk őket a munkára”.

Kiss úgy látja, a gyerekek nem érzik, hogy hasznosak lennének a közösségnek, a felnőtteknek meg általában nincs is igénye erre. „A covid előtt már kezdett egy közösség kialakulni, aztán most megint újra fel kell építeni a nulláról, de nagyon nehéz.”

Sokan szégyellik a szegénységüket és nem akarnak mások előtt mutatkozni, pedig „pont nem abban a közösségben kellene ezt szégyellniük, ahol hasonló sorsúak vannak”.

Az alapítvány is igyekszik tenni azért, hogy tudjanak változtatni a helyzetükön, de nem igazán járnak sikerrel. „Próbáltunk egy gazdálkodási segítő programot szállítani ide, de senki nem jött el” – meséli Kiss.

„Lehet, hogy azt gondolják, turkálni akarunk a pénztárcájukban.”

Jó példa is akad azért. A Csaba utcában megfordult már olyan család, amely mélyszegénységben élt, de gyerekük az alapítvány segítségével ki tudott törni, mivel más társadalmi helyzetű emberekkel találkozott, akik motivációt és tanácsot adtak neki. „A programokon keresztül mi biztosítunk nekik lehetőséget arra, hogy másokkal is találkozzanak és beszélgessenek, de a segítséget el kell fogadni” – mondja a szervezet vezetője.

Most is vannak lelkes gyerekek, akik tesznek a közösségért. Az ajándékozás előtti rögtönzött műsorban is szívesen vesznek részt, karácsonyi tematikájú dalokat és verseket adnak elő egy-egy tábla csokiért. Van, aki csak A walesi bárdokat tudja, ezért azt szavalja el, egy kisfiú pedig a saját versét. Végül a csomagok is gazdára találnak.

Bár a karácsonyi időszakban szívesen adományoznak az emberek, amikor az adó egy százalékok jönnek szóba, akkor keveseknek jut eszébe az alapítvány. Kiss Erzsébet reméli, a jövőben több felajánlást fognak kapni, de szerencsére pályázatokon keresztül is forrásokhoz tudnak jutni.

Egy civil nyomdát is működtetnek, annak a bevételeit szintén a programokra fordítják, és nemrég a Szegedi Tudományegyetem két tanszéke is összefogott, közösen elkészített képregényük bevételeit ajánlották fel az alapítványnak.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.