Csiszolás a keresztről lógva: videón látható a Dóm felújítása

Drónvideó jelent meg a szegedi Dóm felújítási folyamatát lezáró mozzanatokról, melyben a belváros egyik legmagasabb tornyának restaurálását örökítették meg. A videón látható, ahogy az alpinisták a torony csúcsdíszének, a keresztnek a csiszolását Szeged egyik legmagasabb pontján, lélegzetelállító magasságban végzik.

Szeged harmadik legmagasabb építményén évek óta dolgoznak, de csak idén került sor a harangtornyok restaurálására. Az idei munkálatok során megtisztították és javították a magas struktúra kő- és téglafelületeit és egyéb díszítőelemeit, megújultak a nyílászárók, valamint az órák mutatói és üvegmozaikjai is.

Lógattam már ki a lábamat a Tisza felőli torony kb. 72 méter magasan lévő erkélyéről, de amit a videón történik, egészen más kategória. Ezt a Dóm tornyain zajló munkavégzéshez állványzatot tervező PERI Magyarország publikálta, és jól látható, ahogy alpinisták hajmeresztő magasságban dolgoznak a torony csúcsdíszén, ahol a kereszt átnézésére, majd javítására is sor került.

A tornyok felújításához a PERI mérnökei az épület geometriáját 3D lézerszkenneres technológia segítségével milliméteres pontossággal mérték fel, az állványzatot pedig az így kapott 3D-s pontfelhő segítségével tervezték meg. A Dóm tornyaira tervezett állványzat kiválasztásánál a legfőbb kritérium az volt, hogy jól lehessen illeszteni az épületgeometriához, melynek adottságai révén nagy magasságban, kis terület állt rendelkezésre az építéshez.

Az állványzat indítószintjét a tornyok 47 méteres magasságban lévő kilátószintek adták, ahonnan oldalanként négy acélgerendákból kialakított konzolra épült az állványzat két irányban, felfelé egészen a talajtól mért 71 méteres magasságig, a konzolokról lefüggesztve pedig a toronyórák aljáig.