A Szegedi Tudományegyetem tizenhét hallgatója fogott össze egy félév erejéig, ami alatt helyi jótékonysági szervezeteket kerestek meg, és megálmodták Szeged társadalomsegítő hálóját. A projekt kutatási szakasza után elérkeztek arra a pontra, amikor eredményeiket képregény formájába öntötték. Ennek bemutatója lesz december 14-én, csütörtökön 18 órától a Jazz kocsmában.
A képregényt és a fanzine-t meg is lehet majd venni, az ebből összegyűlt pénz pedig a hátrányos helyzetűeket segítő Fatima Ház Alapítványhoz kerül. A bemutató estéjén a két projektvezető, Szalay Ignác, a SZTE Rajz-és művészettörténet Tanszékének oktatója és Váraljai Anna, a SZTE-BTK Filozófia Tanszékének adjunktusa, harmadikként pedig Kiss Erzsébet, a Fatima Ház vezetője beszélgetnek majd a közös munkáról.
„Szalay Ignác PhD-dolgozatának témája a képregény. Úgy gondoltuk, Ignác szakterülete alkalmas arra, hogy a humor, az abszurd és a popkulturális formanyelv segítségével közel hozza az olyan elidegenítő témákat, mint a hajléktalanság, környezetszennyezés, rózsaszín adó. Közvetlen képi-és szövegnyelvével feloldja bennünk, illetve humorrá, esztétikai tapasztalattá szublimálja a fajsúlyos problémákat, melyeket hajlamosak vagyunk távol tolni magunktól” – fogalmazott Váraljai Anna lapunknak.
„Egy évvel ezelőtt, egy közös munka során fogalmazódott meg bennünk az ötlet, hogy szeretnénk együtt projektórát tartani. Azt tudtuk, hogy szeretünk együtt dolgozni, és azt is, hogy a művészeti hallgatókat érdemes lenne összekapcsolni a menedzserszakosokkal. Azt azonban csak később találtuk ki, hogy mindezt nem a klasszikus marketingszemléletű, piacorientált keretek között szeretnénk megtenni, hanem egy, a szociális érzékenységet fejlesztő, teljes mértékben karitatív, társadalmi szempontból igencsak hasznos kurzus keretében” – folytatta a Design- és művészetmenedzsment szak koordinátora.
Mint kiderült, azért is lett a fanzine címe Vakfolt, mert erre a láthatatlan regiszterre, a társadalmi „szürke zónára” fókuszáltak a projektben. „A füzet stilárisan nem egységes, hisz mind a hat csapatnak saját stílusa van, de az egységesítés nem is volt célunk. Mi csak azt szerettük volna, hogy sokféle hangon, de vállalható kvalitásokkal szóljunk a számunkra fontos témákról. A csapatmunkát és a szociális gondolkodást, társadalmi felelősségvállalást tanulni kell, mi pedig ezt szeretnénk megtanítani. A füzet kiadását a tanszékeink finanszírozták, s lehet belőlük vásárolni csütörtök este hatkor.”