A Négy város története néven futó projekt keretén belül Szegeden is megtekinthető az a Közös örökség című kiállítás, amely a négy testvérváros – Temesvár, Szeged, Szabadka és Odessza – közös, többek között szecessziós építészeti örökségét dolgozza fel.
A Közös örökség – A négy város története című kiállítás megnyitója december 5-én, kedden volt Szegeden, a Szent-Györgyi Albert Agórában, ahol a kiállítás is megtekinthető reggel 8-tól este 8-ig nyolc napon át, vagyis a december 12-ei keddig. A Prin Banat Egyesület szervezésében megvalósuló projekt része a Temesvár – Európa Kulturális Fővárosa 2023 programnak.
A tárlatot Anca Majaru kurátor állította össze. A kiállítás célja, hogy feltárja a négy város építészeti örökségének közös elemeit, és egyben kiemelje a kulturális sokszínűséget, amely ezeket a városokat jellemzi. Érdekes módon, annak ellenére, hogy határok választják el őket egymástól, az 1900-as évekre jellemző szecessziós stílus dekoratív elemei közös kapcsolódási pontot jelentenek.
A négy ország, Románia, Magyarország, Szerbia és Ukrajna nyolc művésze a projekt folyamán elvégzett kutatással, kiválasztott műépítészeti elemekből kiindulva készítette illusztrációit, saját látásmódjukon keresztül ábrázolva azokat. Művészi interpretációik az európai kultúra közös nyelvéről és a kulturális örökség kreatív értelmezésében rejlő lehetőségekről tanúskodnak, írják az esemény közleményében. A 80 illusztráció mellett megtekinthetők lesznek a Răzvan Iliescu és Vitaly Malitsky által, az említett négy városban készített fényképek is.
Június 10-én, a szecesszió világnapján egy hosszabb cikkben mi is foglalkoztunk a szecessziós stílus helyi remekeivel. A téma szakértői szerint is kiemelkedő a dél-alföldi megyeszékhely, amit az is bizonyít, hogy a legértékesebb szecessziós városokat hálózatba fogó Réseau Art Nouveau Network listáján is szerepel néhány éve, holott ide az egész világból mindössze huszonöt várost válogattak be eddig.
Versenybe szállhat Párizzsal vagy Barcelonával legpompásabb vidéki városunk, vagy csak helyi, az elmúlt húsz évben felépített legenda lenne, hogy Szeged valódi szecessziós város?