Megjelent a HVG friss felsőoktatási rangsora, írja az eduline.hu. Idén is az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) szerepel az első helyen az összesített rangsorban, ugyanakkor több változás is történt.
A lista második helyén a Szegedi Tudományegyetemet a tavaly még harmadik helyen szereplő Budapesti Műszaki Egyetem váltotta, amit a harmadik helyen a – tavaly még negyedik – Debreceni Egyetem követ. Vagyis az SZTE a rangsor negyedik helyét osztottan a Semmelweis Egyetemmel együtt. A rangsor első tíz helyezettje a következő volt:
A frissen megjelent kiadványban többek között olyan szempontok alapján rangsorolták a magyar felsőoktatási intézményeket, mint az elsőhelyes jelentkezők száma, a felvett hallgatók pontátlaga, a nyelvvizsgával felvettek aránya, a középiskolai versenyeken szerzett helyezések száma, valamint az oktatói kiválóság és a publikációk aránya.
Megjegyezték, az idei listában összesen 25 magyar felsőoktatási intézmény szerepelt. Ennél jóval több intézmény működik az országban, de a kisebb, dominánsan művészeti képzést nyújtó, vagy az oktatói kiválóság szerint nem rangsorolt egyetemeket kihagyták.