„És lépésről lépésre, a bűnt mindig legyőzi a szeretet” – színielőadást tartottak a Csillagbörtön rabjai

„Kérem ne feledjék, a társadalom várja odakint önöket” – mondta Vitályos Eszter kulturális és innovációs miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár kedden délután a szegedi Csillagbörtönben egy rabok által színpadra vitt darab előtti köszöntőbeszédében a hozzátartozókból, bévés munkatársakból és újságírókból álló közönség előtt.

Az államtitkár szerint az előadás miatt „a nap látszólagos témája az irigység”, a valódi viszont a „javulás útjára lépés”, ők pedig a kormányban azért dolgoznak, hogy a magyaroknak jobb élete legyen. „A társadalom várja odakint önöket” – üzente a darabban résztvevő elítélteknek, akikről azt mondta, „ők azok, akiknek tartásuk van, akiknek céljaik lesznek”.

Vitályos bizakodó kijelentése leginkább a színdarabot összeállító raboknak hathatott érdekesen, miután egy három évvel ezelőtti törvénymódosításban éppen hogy szigorították a feltételes szabadságra bocsátás feltételeit. Az emberi életet szándékosan támadó bűncselekmények elkövetőit – határozott ideig tartó szabadságvesztés esetén – kizárják ebből a lehetőségből, ezért is mesélte az előadás után lapunknak az egyik rab, hogy számára például nincs remény a szabadulásra.

„Huszonnégy éve vagyok bent, húsz éve zenélek is a Csillagban” – mondta Tivadar, akinek nevét megváltoztattuk, és aki Lucifer dalát adta elő a hét főbűnt feldolgozó előadássorozat utolsó, Irigység című darabjában. A férfi kétszeres emberölés miatt került a szegedi börtönbe, és még tíz éve lenne hátra, ha járna neki a feltételes szabadságra bocsátás. Szívesen folytatná zenei tevékenységét odakint is, de nem sok esélyt lát arra, hogy valaha szabadulni fog.

„A rendszer nem engedi haza az embereket” – mondja. Szerinte a börtönben nincs múlt vagy jövő, csak jelen van. A színdarabban való részvétel adott nekik motivációt, hogy túléljék a mindennapokat. „Ha szabadulsz, akkor majd kint elintézed a dolgodat, de most itt vagy, ide koncentrálj”, a próbákon is ezt mondta a többi résztvevőnek.

Az irigység témáját Tivadar át tudja érezni. Míg a többieket meglátogatták rokonaik az előadás alkalmából, őt nem, egyedül ácsorog a terem sarkában. „Próbálom levetkőzni az érzést, de lehetetlen” – néz a terem másik felébe, ahol a többi elítélt a hozzátartozóival beszélget ölelések és kézszorongatások közepette. „De jó lenne megölelni, megpuszilni, együtt hullajtani a könnyeket”, sóhajt, miközben a többiek felé tekint, de aztán mégis azt mondja, „őket látva kezd elmúlni az irigység”.

„Olyasmit mutattak meg magukból, amiről azt se tudták, hogy bennük van” – ezt már Benkó Ildikó őrnagy, a börtön korábbi reintegrációs tisztje meséli, ő vezette a projektet. A rabokat önként jelentkeztek a műsorba, „még jelenetet is írtunk pluszban, hogy mindenki részt vehessen”. Fél éven át heti többször próbáltak, Benkó szerint az elítéltek lemondtak a pihenésről, a szabadidejükről, a sportról, hogy próbálhassanak.

A közös munkában persze nagy szerepe volt a fegyelemnek, de állítja, hogy sikerült pozitív irányba terelni a fogvatartottakat. „Meg kellett szokniuk, hogy másnak is van véleménye és azt tiszteletben kell tartani, vagy ha valami konfliktus van, azt lehet békés úton rendezni.”

Bencét, akinek a nevét szintén megváltoztattuk, a közös alkotás tanította meg kilépni a komfortzónájából és megnyílni mások előtt, de még az irigység kezelésében is segített. Az emberölés miatt elítélt férfi szerint az előadásra való készülés alatt felszínre jöttek a különbségek,

„elfogott az érzés, hogy mennyit kell még azért melózni, hogy oda eljussak, mint a többiek”.

Az első próbákon úgy érezte, némelyik rabtársa „már most színpadra való”. Végül mégis ő kapta meg az egyik főszerepet, a detektívet alakította a darabban. „Próbáltuk úgy megírni, hogy mindenkire passzoljon a szerep” – tette hozzá.

Várnagy Andrea, az előadás művészeti mentora hálás, hogy pályáját olyan kihívások színezik, melyek során közösen nézhetnek szembe „az emberiséget sújtó legsúlyosabb betegséggel”, a bűnnel. Azt tapasztalta, hogy a rácsok mögött az emberek változni akarnak, „hinni szeretnének magukban és a bizalmunkat kérik”. Mivel a hét főbűn mellett van hét erény is, jövőre majd azokat viszik színpadra.

„És lépésről lépésre, a bűnt mindig legyőzi a szeretet” – mondták az előadás végén közösen a rabok.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.