Bezár a nagyáruháznál lévő belvárosi Burger King

Vasárnap végleg bezár Szeged legrégebbi amerikai gyorsétterme, a Burger King, értesült a szeged.hu. Az első szegedi egység – mely az országban a harmadik volt – 1992 júliusában nyílt meg egy régi önkiszolgáló étterem helyén, majd 31 évig működött, ám most bezárják.

A városi portálnak az Árpád téri éttermet üzemeltető Fusion Befektetési Zrt. nyilatkozott, és elmondták, hogy stratégiai és üzleti megfontolások állnak az nagyáruházi egység végleges bezárása mögött. Nem hivatalos értesülések szerint az elszabadult bérleti díj is az okok között szerepel.

Ezzel a Burger Kingnek két szegedi egysége marad,

az egyik az Árkád Szeged bevásárlóközpontban, a másik pedig a Makkosházi körúton, mely utóbbi egyben Drive étterem is, vagyis autós kiszolgálás is van. Az üzemeltető szerint a bezáró egység munkatársait ezeken a helyszíneken alkalmazzák majd, nem jár majd leépítéssel a döntés.