Lázár: Szegeden van egy olyan városvezetés, akivel ha nem is könnyen, de lehet beszélni

Az „orosz–ukrán háború okozta gazdasági nehézségek miatt” leállított 270 projekt volt Lázár János szerda reggeli rádióinterjújának első témája, amelyekből a műsorvezető szerint többezer szegedi és térségbeli örömére néhányat újraindítottak, többek között a Debrecent Szegeddel összekötő főút négysávosítását.

„Miért fontos ez a beruházás a kormánynak?” – hangzott el a kérdés Huszár Tamástól, a Rádió7 műsorvezetőjétől, mire Lázár arról beszélt, hogy a tavalyi „súlyos döntéshullám” miatt valóban többezer beruházás felfüggesztéséről kellett dönteniük, amik között számos olyan is volt, melynek „pontosan tudtuk a szükségességét, csak nem volt rá pénzünk”.

Debrecen főváros lesz

Az építési és közlekedési miniszter szerint ez a helyi hídberuházás azért lehet fontos a kormánynak is ebben a helyzetben, mert létre akarnak hozni egy új gazdasági övezetet Debrecen–Nyíregyháza–Miskolc háromszögben, ennek során „Debrecen lesz a vidék fővárosa és Magyarország második fővárosa”. Ezért aztán a most jóváhagyott beruházások is az észak-alföldi fővárossal vannak összefüggésben, köztük a 47-es főút algyői Tisza-hídja is:

„rá akarják hordani a munkaerőt” a városra,

így az odavezető úthálózat fejlesztése rendkívül fontos számukra, hiszen „minden út Budapestre vezet” Lázár szerint, ma pedig Szegedről könnyebb a fővárosba eljutni, mint Debrecenbe, így a kormány „hidat létesít” a két város között ezzel a beruházással. Bár a főváros adja a GDP nagy részét, szerinte mostantól valóban a vidék fog következni a vidéki centrumok kialakításával.

Első körben Békéscsaba és Debrecen közötti szakaszon zajlik majd az építkezés hosszú évekig, mivel „gigantikus beruházás” lesz, hogy négysávos elkerülőket építsenek az érintett településeken. A másik szakasz, az algyői híd jelenleg egy szűk keresztmetszet a szegedi térségben, mivel rengetegen ingáznak Hódmezővásárhely és a dél-alföldi nagyváros között a már négysávos 47-esen, ezért az átkelőt is bővíteni kell.

A miniszter elárulta, jelenleg vizsgálatok zajlanak azirányban, hogy a hidat csak részben kell-e visszabontani és úgy ráépíteni egy új szerkezetet, majd négysávosra bővíteni, avagy teljesen újjá kell azt építeni. Ez Lázár szerint a tram-train beruházásával összemérhető, 100 milliárd forintos nagyságrendű beruházást jelent.

Lázár Jánost nagyon régóta foglalkoztatja a makói térség megközelíthetősége is, jelenleg miniszterként pedig azt tűzte ki célul, hogy miként lehet az ország keleti részében is behúzni az országban lévő tartalékokat munkaerő és gazdasági növekedés szempontjából is. Szerinte a képzeletbeli Zalaegerszeg–Kaposvár–Kecskemét–Debrecen vonalon túl délre mások a gazdasági, társadalmi viszonyok, így Baranya, Somogy és Bács-Kiskun, illetve Csongrád-Csanád megyék déli része jelenthet egy ilyen tartalékot, ahova gyáripart próbálnak telepíteni és infrastrukturális beruházásokat hoznak, például a mohácsi Duna-híd, Pécs felé pedig autópálya.

Szegedben talán van potenciál, Hódmezővásárhely hibernálta önmagát

Ebbe illeszkedik bele vélekedése alapján Szeged térsége is. Mint fogalmazott, az államnak és a kormánynak nagy érdeke fűződik Szeged fejlődéséhez is,

„Szegeden van egy olyan városvezetés, akivel ha nem is könnyen, de lehet beszélni”,

és jelenleg is kibontakozóban vannak nagy tervek, komoly gazdasági fejlődés jöhet a városba a kormány segítségével. Lázár szerint ehhez viszont infrastruktúra kell. „Ha Szegeddel sikerül megállapodni, és Szegeden lesz egy nagy iparfejlesztés, amiről most nagyon intenzív kormányzati tárgyalások folynak külföldi befektetőkkel”, akkor lehet szó arról, milyen infrastruktúra fog épülni a környéken, ez a következő öt év programja, állítja.

Három hídról is szó van ennek kapcsán, az algyői Tisza-híd bővítése mellett a Maros-híd Kiszombor és Makó között, aminek „a dossziéját leporolták”, a harmadik pedig a magyarcsanádi lenne, hogy a szomszédos román megyékkel is össze legyen kötve gazdaságilag Makó és a térség. A makói hidat 13 milliárdból tevezik megerősíteni, a magyarcsanádi híd pedig teherforgalommal lesz méretezve, melyről az M43-asra vezet majd tovább az út, ennek a tervezése már intenzíven zajlik. „Arról beszélek, hogy itt nemcsak mondások vannak, hanem cselekvés is következik. Kevés forrásból többet kell építeni”, mert Lázár szerint pénzből mindenki tud építeni.

Debrecent „fővárossá fogják építeni, egy sokkal nagyobb várossá”.

Ezen kívül Békéscsabában van, Szegedben és Hódmezővásárhelyben pedig „lehet potenciál”, de utóbbi Lázár szerint „lehibernálta önmagát”, nincs rajta sem a gazdasági, sem a politikai térképen. Kecskemét „nagyjából rendben van”, Szeged pedig kérdéses vélekedése szerint – ahol van egy komoly egyetemi háttér –, hogy tud-e olyan gazdasági fellendülés következni a városban, mint Kecskemét, vagy Debrecen esetén.

Szóba került a fürdőfejlesztés is Makón, mely kapcsán megemlítette a miniszter, hogy a település egyszer volt vármegyeközpont is, ami most is látszik rajta, és egy térségi centrum funkció kialakításán dolgoznak, hogy még jobb város legyen. Politikai térkép szempontjából „a fideszeseknek presztízskérdés is, hogy Makó egy mintaváros legyen” szerinte, mivel

„Szeged, Szentes, Csongrád és Hódmezővásárhely ellenünk van”.

Ezt egy problémaként említette, majd gyorsan hozzátette, hogy „nekünk legalábbis, de szerintem az ottlakóknak is”, mivel veszítenek azzal, hogy nem kormánypárti képviselőt választottak, de ez reményei szerint jövőre változni fog. Mint mondta, aki ma jár a makói térségben, az egy más világot lát: új úthálózattal, kerékpárutakkal, de számos kistelepülésen épp a főutcákat építik. A miniszter biztatta többek között a vásárhelyieket is, hogy „nézzék meg, miről maradtak le, Makó és Maroslele térségéhez képest hogyan néz ki Vásárhely”.

Nem szeretném, ha a vásárhelyi gyerekeket férfiak nevelnék anyák nélkül

A műsor utolsó szakaszában mérleget vontak. Hódmezővásárhely fejlődésére kérdezett rá a műsorvezető, melyről Lázár azt mondta, hogy épült ugyan a tram-train és lesz Tisza-híd bővítés is, de a miniszter szerint Hódmezővásárhely úgy döntött, hogy teljesen bezárkózik: „teljesen hibernálta magát, lefelé halad a város, elzárta magát a külvilágtól és nincs benne az ország gazdasági, politikai és társadalmi vérkeringésében”, a városvezetés pedig „magára csukta az ajtót”, fogalmazott az egykori vásárhelyi polgármester Lázár. Bár a szándék megvan a változásra véleménye szerint, hiszen annak idején rengeteg szövetségese volt a városnak jobbról és balról is, például amikor „Medgyessy Péter vagy Gyurcsány Ferenc támogatta az itteni komcsikat”.

Orbán Viktor viszont harminc éve elkötelezett támogató volt, de Márki-Zay Péterrel senki nem akar együttműködni. Lázár ezért nagyon reméli, hogy a „vásárhelyi szappanopera” hamarosan véget ér. „Ne menjünk el azért szó nélkül amellett, hogy ma egy olyan ember vezeti a várost, aki úgy gondolja, hogy két férfi nevelhet egy gyereket. Ez szerintem egy nagyon súlyos dolog ebben a városban”, de azt is hozzátette, hogy az ilyen ember nem alkalmas a város vezetésére, számára ez elfogadhatatlan, így van személyes és közéleti oka arra is, hogy a vásárhelyieket változásra bírja.

„Ha ez nem lenne elég, egy teljesen zakkant ember vezeti a várost, akinek olyan elképzelései vannak, amelyek szerintem egy normális, tisztességes, becsületes és jó gondolkodású vásárhelyi számára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan. Én nem szeretném, hogy a vásárhelyi gyerekeket férfiak nevelnék nők nélkül, anyák nélkül.”

„Meglátjuk ezt, Tamás, meglátjuk még”

– jegyezte meg Lázár a műsor végén arra a kérdésre, hogy milyen eredményekre számít a jövő évi helyhatósági választáson, szerinte majd a hódmezővásárhelyiek fognak erről dönteni, mindenesetre izgalmasnak ígérkezik a választás Lázár vélekedése szerint, ahol majd különböző világok közül kell választani.

A Szegeder együttműködik a Telexszel, hogy az olvasók Budapesten és egész Magyarországon értesüljenek a legfontosabb és legérdekesebb szegedi és környékbeli témákról és történésekről. Ez a cikk ezen együttműködés keretén belül jelenik meg a Telexen is. Ha szeretnéd, hogy még több sztorit tudjunk feldolgozni és az ország elé tárni, támogasd a Szegedert! Az eddig a Telexen megjelent cikkeink ide kattintva érhetők el.