Három nap után találták meg az idős szegedi férfit a Napfény Park mögötti erdőben

Az eltűnt idős férfi, Varga Ferenc unokája osztotta meg még szombaton az egyik szegedi Facebook-csoportban, hogy szeptember 1-jén, péntek délután 17:45-kor nagypapája kisétált otthonából, és azóta nem találják. Azt írta akkor, hogy az idős férfi már nem tájékozódik jól térben és időben, így könnyen eltéved. Utoljára egy biztonságikamera-felvételen látták, hogy fekete pólóban, fekete–fehér csíkos nadrágban és papucsban elhagyja a házat.

Az esetet jelentették a rendőrségen is, akik meg is osztották később a keresett személyek listáján. Másnap már 100 ezer forintos pénzjutalmat is felajánlott a család a nyomravezetőnek, s azt írták, hogy még aznap, szombaton 18:15-kor egy másik kamera alapján megtudták, hogy a Szekeres és Lendvai utca sarkán járt a nagypapa. Mint írták, ezután nyoma veszett, ám az utcán nem lehetett, mivel mindent bejártak már a környéken.

A megtalálására végül eltűnése után három nappal, hétfőn 17 óra 45 perckor került sor a Dél-alföldi Katasztrófavédelmi Off-road és Túra Egyesület segítségével, akiknek hálásak a rokonok. Varga Ferencre, mint kiderült, légvonalban 1,3 kilométerre otthonától találtak rá, valahol a Napfény Park és a szegedi vadaspark között, a Cserepes sor melletti erdős területen, erről a családja számolt be egy újabb bejegyzésben. Az egyesület elnöke is részt vett a kutatásban off-road járműveket is bevetettek.

Biztos vagyok benne, hogy az égiek segítettek. Elképesztő szerencsék volt a keresés közben, így másfél óra alatt megtaláltuk a péntek este eltűnt Feri bácsit” – árulta el a Szeged365-nek az egyik keresésére induló személy, aki a Lendvai utcánál találkozott aztán Varga Ferenc lányával, aki elmondta, milyen papucs volt apukáján eltűnésekor, ezt találták meg végül elsőként, majd pár méterre tőle az idős férfit.