Az SZKT a honlapján osztotta meg a változásokat, melyet az új tanév hoz majd szeptember elsejétől, péntektől kezdődően. Mint írják, a 2-es, 3-as, 3F-es, 4-es villamosok menetrendje nem változik a korábbiakhoz képest, pontosabban itt már augusztus 28-a óta átálltak a tanév alatti menetrendre.
A trolibuszoknál viszont lesz változás: bár nem lesz több vagy kevesebb járat hétköznap, az 5–6-os trolik például pár perccel hamarabb indulnak majd a végállomásról már kora reggel, és a járat menetideje is növekszik egy perccel hivatalosan, de a 8-as trolinál a sűrűbb napközbeni követésnél is lesz pár perc eltolódás az indulási időkben.
A 9-es trolinál már látványosabb a különbség, tanidő alatt hétköznap több járat indulása fér majd bele a hajnali órákban, és az eddig csak hajnali 5 órakor induló üzem is kitolódik a tanidő alatti hétvégéken hajnali fél 5 körülre. Cserébe viszont nem 22 óra 45, hanem óra 40 perckor indul majd az utolsó járat a Bakaytól.
A 10-es troli is sűrűbben jár majd 6 és 7 óra között reggel, de 7 és 8 között már kevesebb járat indulása fér majd bele a Klinikáktól. a 19-es vonalon pedig szintén pár perces eltérések lesznek, a járatsűrűség különösebben nem változik. A pontos változásokat az SZKT honlapján részletezték.
Azt már megírtuk, hogy szeptember 1-jével változik a 78-as és a 78A buszok útvonala is, azokat ugyanis úgy korrigálják, hogy érintsék az elmúlt években kiépült lakóparkot Béketelepen, és kihasználják a szélesebb Vinkler László út adta lehetőséget, melyet épp szerdán adtak át hivatalosan is a lézerközponthoz vezető bekötőúttal együtt, a megnyitóról itt írtunk részletesebben.
Az 1-es jelű vasútvillamosnál továbbra is fennáll, hogy szeptember 3-tól 6-ig, 10–13-ig, valamint 17–20. között a MÁV Szeged-Rókus és Hódmezővásárhelyi Népkert állomások között pályakarbantartást végez. Három hétig tehát minden vasárnap estétől csütörtök hajnalig éjszakánként 19:05-től hajnali 5 óráig Szeged és Hódmezővásárhely vasútállomás között pótlóbuszok járnak, melyek
Ezen kívül a budapesti InterCity-vonatokra Hódmezővásárhely felé Szegeden a közvetlen pótlóbuszokkal biztosítják a csatlakozást. A Szeged–Békéscsaba vonal esti személyvonatai pedig csak Hódmezővásárhely és Békéscsaba között közlekednek, Hódmezővásárhely vasútállomásnál a szegedi pótlóbuszokhoz lesz csatlakozás. Az esti legutolsó, Hódmezővásárhelyről Orosházára induló személyvonat helyett pótlóbusz indul 23:26-kor.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder