A szegedi rendőrök közleményt adtak ki, melyben az állampolgárok segítségét kérik egy férfi azonosításában. Azt írják, súlyos testi sértés vétség gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feljelentés szerint az elkövető június 19-én, hétfőn este a rókusi Tesco előtt úgy sétáltatta kutyáját, hogy az meg tudott támadni egy fiút.
A térfigyelő kamerák felvételt készítettek az állat gazdájáról:
Kérik, hogy aki a férfit felismeri, tartózkodási helyével vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon. Telefonon a névtelenség megőrzése mellett pedig bejelentés tehető a Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság 06/62/562-400-as hívószámán, továbbá a 06-80/555-111-es Telefontanú zöldszámán, valamint a 112-es segélyhívó telefonszámon.