Közepes erősségű földrengés volt kedden este Románia nyugati részén, a magyar határ melletti Arad megyében, ezt a román Országos Földtani Intézet (INFP) közölte az MTI-vel kedden este.
A földrengés 5,3-as erősségű volt, a felszínhez közel, 6,4 kilométeres mélységben történt. Helyi idő szerint 19.26 perckor következett be, Aradtól 24, Temesvártól 50, Békéscsabától 74, Resicabányától 93 kilométerre. A magyar határ melletti térségben két hete 4,9 erősségű földmozgást észleltek, melyet a rá következő napokban-hetekben tucatnyi alacsonyabb erősségű rezgés követett.
A mostani földmozgást Kolozsváron és Románia számos városában is érezni lehetett,
de Szegeden is mozogtak a poharak,
erről Redditen írnak szegediek. Többnyire a második emelet felettiek érezhették a kommentek alapján, volt, aki a negyediken, de voltak olyanok, akik a tízediken. Az egyik felhasználó azt hitte, hogy csak képzeli, hogy a szék mozog alatta, de mint kiderült, ő is a földrengést érezte. Hivatalosan egyébként Békéscsabáról és Hódmezővásárhelyről is jöttek észlelések, de olvasónk például Orosházán is érezte.
Kedd hajnalban egyébként Horvátországban, Eszék közelében is volt egy földrengés 3,3-as magnitúdóval, 4.14 órakor, melyet a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium észlelt. A földrengés mélysége a becslések alapján 9 kilométer volt.