Már Ukrajnában jár a régi szegedi troli, ami csak most, hat év után kapott új festést

Szegeden már éppen kivonják a forgalomból azokat a Škoda trolibuszokat, amiknek egy példánya május végén újult meg az ukrajnai Rivne városában. Eddig eredeti szegedi festésével zöld–fehér volt, mostantól piros–fehér, akárcsak a szegedi trolik egy része a zöld–fehér-korszak előtt.

Az egykor Szegeden T-750-es számmal üzemelő Škoda 14Tr típusú trolit 1989-ben gyártották Csehszlovákiában, 2001-ig Zlín városában közlekedett, ekkor került hozzánk, ahol egészen 2017-ig járt, az év novemberében pedig az ukrán város troliüzeme vette át. A 250 ezer lelkes Rivnében 187-es számmal regisztrált Škoda felújításának hírét a város közlekedési társasága osztotta meg nemrég közösségi oldalán, néhány fotóval illusztrálva.

Mindeddig régi szegedi flottaszínben volt látható az egykori T-750-es, azaz zöld–fehér festéssel járt, most ez is megváltozott, ugyanis piros–fehérre festették, amely színterv érdekes módon Szegeden is jelen volt az 1990-es és 2000-es években a trolibuszoknál.

Fotó: КП "Рівнеелектроавтотранс" РМР / Facebook

Fotó: КП "Рівнеелектроавтотранс" РМР / Facebook

Teljes felújításon esett most átt, megtörtént a karosszéria teherhordó szerkezeteinek, az oldalfalak fémburkolatának, valamint a kabinpadló szigetelő bevonatának cseréje, az alváz és az elektromos berendezések javítása, és végül a jó minőségű festékkel történő külső megújulás is. „Hiszen trolibuszainknak nemcsak megbízhatónak és biztonságosnak kell lenniük, hanem szépnek is” – írták a posztban, ami némi aktuálpolitikai fűszert is kapott.

Mint a társaság írja, egy korábbi szegedi trolibuszvezető is meglátogatta már Rivne városát. Ő „Magyarország vezetésének politikai álláspontja ellenére Ukrajna nagy barátja, tanúbizonyságot tett arról, hogy a magyarok többsége a jó oldalt támogatja, és mielőbbi győzelmet kíván”.

Škoda 14Tr-ekből összesen tizenegy darab járt Szegeden, jellemzően az 5-ös és a 7-es vonalakon, így például jellegzetes tartozékai voltak a Belvárosi híd látképének és a Híd utcának is. Legtöbbjüket 2016–2020 között vonták ki a forgalomból az SZKT-nál, de egy darab a mai napig közlekedik.