Betört ismerőséhez és pénzt követelt tőle, majd később összevert egy jegyellenőrt is a szegedi férfi kedden

A rendőrség közleményt küldött szerkesztőségünknek, melyben azt írják, egy 30 éves férfi április 25-én, kedd hajnalban Szegeden betörte ismerőse lakásának ajtaját, majd megragadva őt erőszakosan pénzt követelt tőle. A nő az agresszív férfi fogásából kiszabadulva az utcára szaladt, a férfi pedig elmenekült a helyszínről ezután.

A feltételezett elkövető aztán reggel buszra szállt, ahol tettleg bántalmazott egy jegyellenőrt, aki érvényes menetjegy hiánya miatt leszállásra szólította fel. A rendőrök rövid időn belül a helyszínre értek, ahol azonosították és elfogták az agresszort.

A Szegedi Rendőrkapitányságon gyanúsítottként kihallgatták, ellene rablás kísérlet és közfeladatot ellátó személy elleni erőszak elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a férfit őrizetbe vették és az ügyészségen kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.