Idén eddig Szeged az ötödik legnépszerűbb úti cél, a főváros az első helyen

A főváros mellett Eger, Pécs, Hévíz és Szeged részesült a legnagyobb arányban a Szallas.hu-n leadott foglalásokból az első negyedévben, ezt az utazási portál osztotta meg oldalán.

Budapest, Eger és Pécs lettek a dobogósok, ezekre a településekre érkezett a legtöbb vendég a Szallas.hu által. Hévíz, Szeged, Gyula, Hajdúszoboszló, Siófok, Debrecen és Zalakaros kerültek még fel a legvonzóbb települések listájára a foglalási darabszám alapján. Minden ötödik foglalás Észak-Magyarországra szólt, 17 százalék a fővárosba és vonzáskörzetébe, 13 százalék a Nyugat-Dunántúlra és 11,9 százalék a Balatonra. Utánuk a sorban a Dél-Alföld (11,6%), az Észak-Alföld (10,1%), a Dél-Dunántúl (9,5%), a Közép-Dunántúl (6,9%) következik a nagyobb turisztikai régiók közül.

A Szallas.hu első negyedéves eredményeiből kiderült, hogy az ebben az időszakban leutazott belföldi foglalások elmaradnak a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Kelemen Lili, a Szallas.hu sajtószóvivője azt mondta, 11,8 százalékos csökkenést látnak. „Azt is hozzá kell tenni, hogy tavaly március 15-e hosszú hétvégét hozott, ráadásul négynaposat, ami a COVID utáni éveket követően kiszabadulási lázban tartotta az országot. Ezzel szemben idén a húsvéti hosszú hétvége pezsdítette fel a belföldi turizmust, de ez már a második negyedévre esett”.

A Szallas.hu bruttó szobaár-bevétele azonban így is 6,5 százalékkal nőtt ebben az időszakban 2022 első negyedévéhez képest. Fejenként egy éjszakáért átlagosan 14 ezer forintot fizettünk, ami 21,9 százalékos drágulást jelent. Inkább a rövidebb utazásokra volt nagyobb arányban igény, az átlagos foglalási hossz 1,9 éj volt, míg az átlagos létszám foglalásonként 2,5 fő. A foglalások 40 százaléka hotelbe szólt, negyede apartmanba, 15 százaléka panzióba, 17 százaléka vendégházba és 4 százaléka pedig egyéb típusú szálláshelyre.

Tízből négy vendég wellness-szállást foglalt, de sokan választották a fürdőzést és a várlátogatást. „Gyula, Hévíz, Hajdúszoboszló és Zalakaros fürdőit tömegek keresték. De az egri vár, a visegrádi fellegvár és a Festetics-kastély is sokakat megmozgatott” – mondta Szabó Zsolt, a Szallas.hu Programok és Attrakciók Üzletág vezetője.