Olasz balettelőadás érkezik Szegedre májusban a Szegedi Kortárs Balett meghívására

A Szegedi Kortárs Balett meghívására május 18-án a Szegedi Nemzeti Színház ad otthont az Olaszországból érkező MM Contemporary Dance Company előadásának a 10. Színházi Olimpia keretében. Mauro Bigonzetti és Enrico Morelli Ballad, illetve Elegia care landscapes című koreográfiáját a Nagyszínházban láthatja majd a szegedi közönség.

Enrico Morelli neve nem ismeretlen a hazai nézők számára, hiszen a közlemény is megjegyzi, hogy a Szegedi Kortárs Balett társulatával együttműködve többek között olyan nagy sikerű koreográfiák fűződnek a nevéhez, mint a Menyegző, a Coppélia, az Orfeusz és Euridéké, valamint a Moderato Cantabile. A népszerű táncos, koreográfus szakmai kiválóságát tükrözi, hogy Olaszországban számtalan koreográfusversenyt megnyert, 2001-ben pedig, táncosként, az Olasz Köztársaság Ezüst medáljával tüntették ki.

Azt írják, Morelli Elegia care landscapes című táncműve rólunk szól, akik a saját utunkat és identitásunkat keressük. Az elveszett pillanatok és kapcsolatok története, kutatás az ember emlékezetében olyan képek és tájak után, amelyek egykor ismerősek voltak számára. A tánc különböző utak és pályák forgatagává, látszólag egy ősi káosszá válik, egészen a nyugalom visszatéréséig, ami magában hordozza a döntést, hogy átadjuk-e magunkat a megújult reménynek és újjászületésnek.

Az est címadó produkciója, a Ballad portré és tisztelgés a 80-as évek emléke előtt. Zenei képek általi narráció, amely feleleveníti a kor szenzációit, kitörő eufóriáját, „kollektív ostobaságát” és „feladott álmait”. Életre hívja az akkori idők életérzését, a kreatív alkotói kísérletezés levegőjének „illatát”, azt az időszakot, amikor a társadalmat a lendület ritmusa és a változás izgalma folyamatos változásra késztette. A darab zenei dramaturgiára épülve kelti életre a korabeli művészeket és a hősöket.

Olaszország legismertebb koreográfusa, Mauro Bigonzetti táncos pályafutása 1979-ben, Rómában indult a Balletto del Teatro dell’Operánál, majd Reggio Emiliában folytatódott 1983-ban, ahol csatlakozott az Aterballetto társulatához. A későbbiekben jelentős nemzetközi balett- és táncegyüttesek megbízásain dolgozott, köztük a La Scala Ballet, a N.Y.C. Ballet, a Bolshoi Ballet, a Staatsballett Berlin és a Gulbenkian Foundation. A Ballad az első kifejezetten az MM Contemporary Dance Company számára készített alkotása, és most végre a magyar közönség is megtekintheti.

Jegyek a Szegedi Nemzeti Színház jegyirodájában és honlapján válthatók.

Fotó: Szegedi Kortárs Balett