Kiderült, kit fogtak el és tepertek le a rendőrök a Mars téren szerdán

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye alapján a megalapozott gyanú szerint a 36 éves férfi és 24 éves társa még március 21-én kora délután támadott meg egy embert Tarján városrészben. A férfit megverték, csaknem 300 ezer forint készpénzét elvették, majd elmenekültek a helyszínről.

Az idősebb elkövetőt a rendőrök még aznap elfogták, fiatalabb társa ellen pedig elfogatóparancsot adtak ki, erről mi is beszámoltunk. A szegedi egyenruhások április 5-én délután járörőzés közben, a Mars téren figyeltek fel a körözött rablóra, majd mikor menekülni próbált, állampolgári segítséggel a járőrök elfogták és előállították a Szegedi Rendőrkapitányságra. A Mars teret ellepő rendőrökről kaptunk is olvasónktól egy videót.

Fotó: Police.hu

A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, ellene rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrök őrizetbe vették és az ügyészségen kezdeményezték letartóztatásának indítványozását.