100, külföldön élő szegedit keresünk, aki segít a városnak erős független nyilvánosságot építeni.
Bár az időjárás most nem éppen az igazi tavaszi arcát mutatja, de az áprilissal megérkeznek a füvészkerti rendezvények is. Az intézmény közleménye egyből három ilyet is ajánl, melyből kettő az Egyetemi tavasz programsorozat része, melyről a Szegeder korábban beszámolt.
Április 7–16. között rendezik meg a Költészet napjait az Egyetemi tavasz programsorozat részeként. Április 11-én József Attila születésnapját és 1964 óta a Költészet napját is ezen a napon ünneplik. Azt írják, a füvészkertben sétálva, néhány napon át egy-egy fánál elidőzve rábukkanhatunk költőink verseire, melyek a növényekről, természetről szólnak. Várnak minden irodalom- és verskedvelő látogatót.
Április 9-én és 10-én, húsvét vasárnap és hétfőn a gyerekek a kert öt pontján fejtörőket is találnak, a felnőtteknek pedig a kert fáin lévő verseket érdemes figyelmesen olvasgatni. Belépéskor a látogatók egy-egy feladatlapot vihetnek magukkal a sétára, amit később – ha helyesen kitöltve leadnak a pénztár melletti ponton – egy apró ajándékra válthatnak be. Ezen a két napon 9–17 óra között az Orchideaház is várja a vendégeket.

Március végétől virágoznak a cseresznyefák a Japánkertben. A hanami (花見, szó szerint „virágnézés”) jelentése gyönyörködés a tavasszal virágzó cseresznyében és japán szilvában hagyományos, japán szokás szerint. A cseresznyefa virágzása március végétől május elejére hullámzik végig Japánon. Ehhez kapcsolódik a füvészkert harmadik rendezvénye is, melyen ezt a Japánban hagyományos ünnepet szeretnék közelebb hozni a látogatókhoz szintén az Egyetemi tavasz programsorozat részeként április 15-én, szombaton 10 és 19 óra között.
Az egész napos programok a következőképpen néznek ki április 15-én:
- Sushi és egyéb japán ételek kóstolója és árusítása; a Gourmet Garden Sushi étterem bemutatója során a látogatók betekintést nyerhetnek a sushi készítés rejtelmeibe. Klement Anita az étterem tulajdonosa és séfje kalauzolja el az érdeklődőket a felkelő nap országának konyhaművészetébe. A sushi mellett japán teákkal, desszertekkel és sakéval is találkozhatnak.
- Bonsai bemutató;
- Japán könyv- és képregény bemutató – origami hajtogatás – linómetszés – papírszínház előadások – manga rajzolás a Somogyi-könyvtár standján.
Az időszakos programok az alábbiak szerint kerülnek megrendezésre:
- 13.15 Kertvezetés a japánkertben
- 14.15 A Magyar Battodo Szövetség harcművészeti bemutatója
- 14.30 Sushi készítési bemutató
- 15.00 Japán sencha tea készítési bemutató
- 15.30 Kertvezetés a japánkertben
- 17.00 Kövi Szabolcs Zen meditációs koncertje













