Vádat emeltek az idős anyja mellkasára térdelő férfi ellen halált okozó testi sértés miatt

Arról tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t, hogy vádat emeltek egy szegedi férfi ellen, aki beteg édesanyja gondozása közben bánásmódjával az idős asszony halálát okozta. Szanka Ferenc közölte, a férfit halált okozó testi sértés bűntettével vádolják.

A történet szerint a férfi együtt élt anyjával a szegedi lakásukban. Az asszony állapota idős kora és egészségi okok miatt az utóbbi években erősen leromlott. A férfi több alkalommal mentőt hívott anyjához, akit kórházban is kezeltek. Miután az asszony az utolsó alkalommal hazatérhetett a kórházból, a kezelése és a gondozása a vádlott állandó felügyeletét és közreműködését igényelte, de az idős nő egyre kevésbé volt együttműködő.

2021. november 26-án – amikor anyja ellátása újra nehézségekbe ütközött – a férfi rátenyerelt, rátérdelt az asszony mellkasára. Másnap pedig a nőt az ellenkezése miatt az ágyra dobta. Bár anyja ezt követően fájdalmakra panaszkodott, a vádlott nem kért orvosi segítséget. Két nappal később a férfi hajnalban észrevette, hogy édesanyja meghalt. Ennek ellenére elment otthonról, és csaknem négy órán át italozott, csak ezután értesítette a mentőket.

A mentősök már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A szakértői vélemény szerint az asszony halála a vádlott okozta többszörös bordatörés és annak következményei miatt történt.