A 2022/2023-as tanévében 150 éves fennállását ünnepli a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara, mely március 31-én 150 éve a magyar jogásztársadalom szolgálatában címen ünnepi ülést szervezett, erről az egyetem hírportálja számolt be.
Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja köszöntőjében megemlékezett az egyetem alapításáról, azon belül a jogtudományi kar megalakulásáról, Berde Áronról és Menyhárt Gáspárról, akik oszlopos tagjai voltak az intézménynek és meghatározó alakjai a felsőoktatásnak.
Szabó Gábor, a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke a természettudományok és a jog kapcsolatáról beszélt, kiemelte, hogy a múlt felidézése mellett fontos a jelen és jövő problémáiról is szót ejteni, sőt a lehetséges megoldásokról is beszélni kell, majd hangsúlyozta, hogy mindebben a szegedi jogtudományi karnak is a saját környezetében nagy szerepe lesz.
Rovó László, a Szegedi Tudományegyetem rektora kapcsolódva elődje, Szabó Gábor gondolataihoz felvetett néhány, az egészségügyben felmerülő és megoldandó problémát, amelyekre azt mondta, idővel lesz megoldás és az emberek türelmét kérte. Végezetül beszélt a Szegedi Tudományegyetem rangsorokban elfoglalt helyéről, arról a kiemelkedő, ám komplex munkáról, amely az intézmény falain belül nap, mint nap zajlik, és arról is, hogy ebből a kar nagymértékben kiveszi a részét.
Salgó László, az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára szerint Szeged méltó örököse a Kolozsvári Egyetemnek és méltó módon viszi tovább a hagyományokat. Martonyi János, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar emeritus professzora, korábbi külügyminiszter és Dr. Kiss Tamás, a MEFESZ egyik alapító tagja a szegedi Jogi Karhoz kapcsolódó emlékeit idézte fel, illetve az 1956-os forradalomról is beszélt.
A beszédek után elismeréseket adtak át egy korábbi pályázati kiírás részeként, melyek érdekessége, hogy azokat eredetileg 1921 és 1941 között írta ki az akkori kari vezetés a joghallgatók számára. A kar e pályatételek felelevenítésével is tisztelegni kívánt elődei munkássága előtt azzal, hogy a jelenlegi hallgatók ugyanazon címmel és témában kellett, hogy elkészítsék a tanulmányokat, mint a közel száz évvel ezelőtt itt tanult társaik. A díjazottak névsorát ide kattintva lehet megtekinteni.
Fotó: Szűcs Dániel / Szegeder