„A mai napon a Momentum Mozgalom nevében levélben megkerestem Szabó Gábort, az SZTE kuratóriumának elnökét a Momentum Mozgalom PhD hallgatók ösztöndíjemelését célzó határozati javaslata kapcsán” – kezdte lapunknak megküldött közleményét Halász Noémi, a párt szegedi szervezetének alelnöke.
Mint a politikus írja, a PhD hallgatók alacsony ösztöndíj problémájának megoldására a Momentum Mozgalom parlamenti képviselőjével, Tóth Endrével a Parlament elé terjesztettek egy határozati javaslatot az ösztöndíjak mértékének növelésére. Az indítvánnyal többek között azt akarták elérni, hogy az államilag támogatott teljes idejű képzésben részt vevő doktoranduszhallgatók ösztöndíjának havi összege
Szerintük ugyanis így zárkózhatnánk csak fel a régiós átlaghoz, hiszen jelenleg régiós társaink – Szlovákia, Csehország, Lengyelország – is megelőznek az ösztöndíjak mértékében.
Európában a hazai ösztöndíjnál csak Romániában kapnak kevesebbet a diákok.
A közleményben megemlítik, hogy március 6-án a Fidesz érdemi vita nélkül leszavazta a javaslatot az Országgyűlés Kulturális Bizottságában. Éppen ezért az egyetemhez fordultak, hátha ott sikert érnek el: arra kérik a kuratóriumot, hogy az SZTE-s PhD hallgatók számára olyan kiegészítő ösztöndíjalapot hozzanak létre, amely „segít biztosítani a megélhetésüket a képzésük ideje alatt ebben a nehéz gazdasági helyzetben”.
Halász Noémi úgy fogalmazott, a kiegészítő ösztöndíjat minden PhD hallgatónak alanyi jogon kellene folyósítani. Ez azért fontos szerinte, mert a jelenleg elérhető kiegészítő ösztöndíjak egy része nem szabad felhasználású, más része csak egy szűk réteg számára elérhető. A Kooperatív Doktori Pályázat pedig kiszámíthatatlan: legutóbb több mint 5 hónap csúszással, az ígért támogatásnak csak a fele érkezett meg, ami nehéz helyzetbe hozott rengeteg pályázót.