A Munch egy magyar ötletgazdák által létrehozott platform, amelyen keresztül élelmiszerláncok és vendéglátóipari egységek jelentős kedvezménnyel (akár 40–60 százalék) értékesíthetik az aznap el nem adott, de jó minőségű élelmiszereiket. Csak le kell foglalni a kiválasztott csomagot az előzetesen ingyenesen letölthető mobilalkalmazáson, vagy a honlapon keresztül, majd online ki kell fizetni, és egy előre megadott átvételi idősávban átvenni a kiválasztott üzletben.
Céljuk az élelmiszerpazarlás visszaszorításával a fenntartható, felelős élelmiszerkereskedelem, vendéglátás és fogyasztás népszerűsítése. Az ételmentő indulása óta Budapesten túl már 35 vidéki városban is jelen van, összesen több mint 400 ezer adag élelmiszert értékesítettek, ami a 400 millió forintos forgalmat is meghaladja. A 2020 nyarán alapított Munch Szegeden az elsők között jelent meg, de tavaly novemberben Hódmezővásárhelyre is elértek a Spar révén.
A Délmagyarország most arról ír, hogy még a Munch munkatársai sem tudják biztosan, hogy Szeged és Hódmezővásárhely miért teljesít kiugróan jól. „Próbáltunk rájönni a két város sajátos sikerére, de még nem találtuk meg a plusz faktort” – mondta a lapnak Belayane Najoua. A Munch PR-menedzsere szerint nem a nagyszámú egyetemista a fő mozgatórugó:
„Debrecenben ugyancsak bőséges a kínálat, van kereslet is, ám korántsem annyira aktív közösség, mint a szegedi.”
Mint azt megemlítettük, tavaly novemberben csatlakozott hozzájuk a Spar üzlethálózat húsznál is több egysége, amelyből 9 szegedi és 2 hódmezővásárhelyi. Utóbbi településen meglepően nagy a sikere a kezdeményezésnek a Délmagyarország szerint úgy, hogy a vállalat az egyetlen partner a városban. Tavaly november óta több mint 5 ezer kilogramm élelmiszert mentettek meg a hódmezővásárhelyi muncholók.
Belayane Najoua mindazonáltal úgy véli, Hódmezővásárhelyen az üzlet és a vásárlók közötti kezdeti jó kapcsolat, illetve az összeállított csomagok minősége és változatossága lehet a meghatározó a siker tekintetében, amire Maczelka Márk, a Spar kommunikációs vezetője is utalt.