Idén eddig 21 elhagyott kocsit - legutóbb kedden a Korda utcából egy Mercedest - szállítottak el Szeged utcáiról a városi közlekedési cég parkolási üzletágának munkatársai a cég Körtöltés utcai telephelyére, írja a Délmagyar.
Szegeden kénytelenek voltak rendeletben szabályozni a roncsautók elszállítását, mivel korábban sok panasz érkezett az elhagyott autókra, melyek gyakran foglalják a parkolóhelyeket. Előfordult, hogy az így kint felejtett járművek – melyek között akad rendszám nélküli is – hónapokat is álltak, így akadályozták a parkolók takarítását vagy az út javítását.
A rendőrség csak akkor szállíthat el autót, ha az „veszélyes a közúti forgalom biztonságágára vagy a közbiztonságra”. A közterületesek pedig a zöldterületeken parkoló autók tulajdonosait 5–50 ezer forint közötti helyszíni bírságra büntethetik, de aki parkolóhelyet foglalt, lényegében bármeddig megtehette azt.
Végül 2019-ben jelent meg egy rendelet, amely valamelyest tisztázta a gépjárműparkolással kapcsolatos kérdéseket. A közterületfenntartók az adott autóra egy matricát helyeznek, amellyel figyelmeztetik a tulajdonost, hogy 10 nap múlva elszállítják a SZEPARK munkatársai.
Akinek elviszik a gépjárművét, annak fizetnie kell érte, hogy visszakapja azt. Egy autó, motorkerékpár vagy segédmotor-kerékpár elszállításáért 21 ezer 908 forintot kell fizetni, a teherautókért és a lassú járművekért 65 ezer 723 forintot. A tárolás költsége pedig 1524 forint naponta.