A hangulatmérés szerint elégedetlenek egyes egyetemisták az SZTE vezetőségével

Egy nem feltétlenül reprezentatív felmérést készített a szegedi egyetemistákból álló Veritas Virtus Libertas polgári csoportosulás arról, hogy mennyire elégedettek a szegedi egyetemi hallgatók a felsőoktatással. A kérdőívüket viszont állításuk szerint több százan töltötték ki, melynek eredményét most közölték.

Azt írják, hogy az adatvizualizáció szerint az elégedetlenség egyértelműen a legfelsőbb vezetőségnek szól. Az eredmények többek között így alakultak:

  • A kitöltők többsége egyetért abban, hogy mind az egyetemi autonómia, mind az egyetemi szólásszabadság terén van még javítanivaló.
  • Mind a diákok mind a dolgozók elégedetlenek voltak az egyetemi vezetőség kommunikációjával.
  • A közvetlen vezetőséggel mint tanszékvezetők és intézetvezetők kapcsolatban ehhez képest elégedettség látszik. 
  • A HÖK és DÖK munkájával általánosságban közepesen elégedettek a megkérdezettek.

A közösségi oldalukon megjelent posztban részletezték, hogy a kitöltők 24%-a PhD hallgató volt, 21%-a alapszakos, 17%-a dolgozó, 14-14% pedig az osztatlan tanárszakosokból és mesterképzéses hallgatókból tevődik össze. A többi kitöltő korábbi hallgatóból áll. A karonkénti megoszlás is elég vegyes volt, de a BTK, TTIK, GTK és ÁJTK volt a legaktívabb.