Banyaégetéssel és mohácsi busókkal búcsúztatják majd a telet a hétvégi Szent István téri kézműves vásáron

Február 25-én és 26-án ismét télbúcsúztató kézműves vásárt rendeznek a Szent István téren. A szervezők 2 napos rendezvénnyel, kézműves vásárral, nyitott víztoronnyal, családi programokkal és más érdekességgel várják a kilátogatókat.

A télűzésben többek között részt vesz 25 maszkos, álarcos mohácsi busó is, a Télbanya pedig szombaton este 5.30-kor indul utolsó útjára, mely addig a szegedi Dugonics téren található meg. A banyára feltűzhetjük a cetlit, melyre bajunkat és problémáinkat írtuk fel, hogy aztán elégessék a máglya tüzén.

A víztorony is látogatható lesz délelőtt 11 órától délután 4 óráig, a 600 forintos belépő ellenében gyönyörködhetünk Szeged panorámájában, vagy épp az épületben lévő kiállításban. A teljes programkínálatot ide kattintva lehet megtekinteni.