Szegedi tűzoltók is segítenek a mentésben a törökországi földrengésnél

Erős földrengések rázták meg Törökország déli és Szíria északi részét hétfőn hajnalban. Először egy 7,8-as Richter-skálájú, majd ezt követte napközben egy nagyon komoly, 7,6-os erősségű utórengés, de több, kisebb ilyen is bekövetkezett azóta. Hivatalosan már több ezren életüket vesztették, rengetegen megsérültek.

Legkevesebb 5775 épület omlott össze a katasztrófában, miközben 11 302 sérült, eddig ismeretlen állapotú épületet tartanak nyilván. Utóbbi miatt már hétfőn reggel egyértelmű volt, hogy a sajtóban akkor még csak százas nagyságrendű áldozatszám akár a tízezres tartományba is növekedhet, ezt több elemző is jelezte akkor.

Törökország az Európai Veszélyhelyzet-kezelési Központ online felületén helyi idő szerint reggel 4:47-kor kért segítséget az unió tagállamaitól. A Hunor Mentőszervezet (Heavy Urban Search And Rescue Team) ötvenfős, a mentőszolgálat szakembereivel kiegészülő mentőcsapattal és két keresőkutyával segíti jelenleg is a kutatómentést a földrengés sújtotta Törökországban. A hivatásos tűzoltókat a katasztrófavédelem hétfőn este indította útra honvédségi repülőgéppel. Három Csongrád-Csanád vármegyei tűzoltó is végez mentéseket Törökországban, a legsúlyosabban érintett Hatay tartományban.

Tátrai János tűzoltó alezredes az igazgatóság polgári védelmi főfelügyelője, emellett már évek óta a Hunor csapatvezető-helyettese. Tanulmányai végeztével, a sorkatonai szolgálata letöltése után, 1989-ben helyezkedett el a Szeged Városi Polgári Védelmi Törzsparancsnokságon, mint polgári alkalmazott. Maróthi Róbert tűzoltó főtörzsőrmester 2001 óta hivatásos tűzoltóként szolgál a szegedi laktanyában. Süli Csaba tűzoltó százados a szegedi laktanyában volt tűzoltó, majd a szegedi főügyeleten látta el szolgálati feladatait. Képzett búvár, amit főként a szegedi vízimentők tagjaként kamatoztat a mentéseknél.

A Hunor mentőszervezet Csongrád-Csanád megyei állományának tagja még Kálmán Rajmund tűzoltó alezredes, a szentesi tűzoltó-parancsnokság parancsnoka, Varga Tibor tűzoltó főhadnagy, a szentesi tűzoltó-parancsnokság rajparancsnoka, valamint Kósa Zsolt tűzoltó zászlós, a szentesi tűzoltóság különlegesszer-kezelője. Ők jelenleg várnak az esetleges riasztásra.

A katasztrófák esetén bevethető Hunor a nemzetközi szervezetek által minősített nehéz minősítésű városi kutató- és mentőcsapat. Legfőbb képessége a romok alatt rekedt áldozatok felkutatása, kimentése és a sérültek elsősegélynyújtásban részesítése. Felszereléseikkel akár 20 tonnás, több méter vastag fém- és betondarabokat is képesek átvágni és mozgatni, hogy kimentsék a romok alatt rekedt embereket.

A mentőszervezet tagjai számos gyakorlaton és európai uniós misszióban vettek már részt. Dolgoztak Ukrajnában, Japánban, Macedóniában, a 2014-es szerbiai árvíznél, de Magyarországon is többször helytálltak: például egy fővárosi házrobbanásnál is végeztek kutatómunkát.