Az egyetem közleménye idézi Fendler Judit kancellárt, aki szerint objektívvé és összemérhetővé vált az átalakult felsőoktatási intézmények teljesítménye, és valós verseny alakult ki abban, hogy a legkiválóbbakat vonzzák magukhoz az intézmények, és a legmagasabb szintű tudást biztosítsák számukra.
Az SZTE öt évre szóló, indikátorokon alapuló szerződése szerint forrásai 30 százalékát már a tavalyi évre is normatív módon, teljesítményhez kötötten kapta.
Az intézmény az indikátorrendszer alapján tavaly csaknem 96 százalékot ért el.
Az egyetemen jelenleg is zajlik az infektológiai klinika és oktatóközpont, a Bartók Béla művészeti kar, valamint a Fogorvostudományi képzési tömb építése, illetve felújítása. Ezek mellett újabb, az oktatást, a kutatást és a gyógyítást segítő projektek megvalósításához is elnyertek támogatást, például az Egészségbiztonság Nemzeti Laboratórium programhoz, a Fenntartható Zöld Kémia és Mobilitás kompetenciaközpont kialakításához, az onkológiai eszközpark vagy a diagnosztikai és terápiás endoszkópia-szolgáltatás fejlesztéséhez, valamint az energetikai beruházásokhoz.
Tavaly az SZTE-n nőtt az informatika alapképzésen tanuló duális hallgatók száma, csökkent a hallgatói lemorzsolódás aránya az orvos- és egészségtudományi, az informatikai és a természettudományi alapképzési területeken, mely Fendler Judit szerint annak köszönhető, hogy módosították a tanulmányi és vizsgaszabályzatot. A kancellár úgy gondolja, az egyetem beiskolázási kampányának köszönhetően évek óta folyamatosan növekszik az SZTE-re jelentkező száma is.
A Magyar Tudományos Művek Tárában nőtt az intézmény polgárai által jegyzett tudományos, magas minősítésű folyóiratokban megjelent publikációinak száma, és ugyancsak emelkedett ezek idézettsége. Bővültek az SZTE kutatás-fejlesztési és innovációs, valamint művészeti és kulturális pályázatokból származó forrásai, valamint a vállalati megbízásokhoz, szolgáltatás értékesítéshez és a saját tulajdonú gazdasági társaságok tevékenységéhez kapcsolódó bevétel.
A kancellár közölte, az elért eredményeknek köszönhetően megszerzett forrás egy részét a dolgozók motiválására fordították, a többletjövedelem a teljesítményhez kötötten tükrözte az egyetemi célokhoz való hozzájárulás mértékét. Az SZTE a többletforrás egy másik részét a hallgatói jóllétre, ösztöndíjra és kollégiumfejlesztésre kívánja fordítani.