A waldorfos diákok nem mentek hétfőn iskolába, hogy tanáraik sztrájkolhassanak

Az Egységes Szülői Front szegedi Facebook-csoportjában Hajnal Edina, a szerveződés egyik vezetője osztotta meg a hírt, hogy a Waldorf Általános Iskola és Gimnázium egész napos sztrájkot tart hétfőn, méghozzá úgy, hogy a gyerekek nem mennek iskolába. Teszik mindezt annak ellenére, hogy nem tartoznak a szegedi tankerülethez.

Azt, hogy a diákok maradjanak otthon, maga az intézmény kérte a szülőktől hírlevélben. Közölték, nem ellenük van mindez, hiszen tisztában vannak azzal, hogy az iskolában a gyerekek felügyeletének szüneteltetése nagy erőfeszítés lesz a diákok szüleinek, ugyanakkor fontosnak tartják, hogy kiálljanak az oktatás szabadságáért.

Még január 17-én adott ki a Waldorf egy szolidaritási nyilatkozatot, miszerint az intézmény pedagógusai teljes szabadságban és autonómiában oktathatnak, mégis fontosnak tartják, hogy kiálljanak „a közoktatás javításának és a tanári pálya megbecsülésének az ügye mellett”. Az Egységes Szülői Front csoport tagjai erre azt írták, kötelességüknek érezték, hogy támogassák a kiállást, ezért szalagokkal körbevették az iskolát még vasárnap este.