Jakab Péter szerint belefér A Nép Pártjánba, ha Tóth Péter aberráltnak nevezi a Zelenszkij-kormányzatot

Szegeden is elindult a Nép Pártján Mozgalom, a szegedi Jobbik volt elnöke, Tóth Péter is csatlakozott Jakab Péterhez. Tóth korábban gyakran tett szélsőséges és rasszista kijelentéseket, nevezte már „román dj”-nek az egyik önkormányzati képviselőt, Facebook-oldalán rendre oszt meg az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban, az oroszok szerepét relativizáló, Zelenszkijt támadó tartalmakat. A Nép Pártján bár nem ért egyet ezekkel, nem várják el, hogy a tagok mindenről ugyanazt gondolják.

A Jobbik egykori szegedi elnöke az ellenzéki előválasztáson a megye 2-es számú választókörzetének volt a jelöltje, de országosan inkább a korábban tett szélsőséges és rasszista kijelentéseiről híresült el, például arról, hogy a homoszexuálisokat „genetikai hulladékoknak”, a zsidókat pedig „bibsiknek” nevezte, és egy régebbi kijelentése szerint az „országot egyre inkább elönti a liberális szar”.

Ezeket a Partizán választási roadshow-ján Gulyás Márton számon is kérte rajta, majd a politikus bocsánatot kért. Tóth a tavaly nyáron tartott kiskundorozsmai időközi választások eredménye után „román dj”-nek nevezte a kerületet megnyerő fideszes Ruzsa Rolandot, és a Facebook-oldalán is gyakran oszt meg az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban olyan tartalmakat, amik az oroszok szerepét relativizáva támadják Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt.

Fotó: Bálint András / Szegeder

Egy november 27-én kelt bejegyzésében aberráltnak nevezte a Zelenszkij-kormányzatot, december 10-én meg úgy fogalmazott, hogy „az ukrán sovinizmus és a gyűlölet jutatta hatalomra” az ukrán elnököt, Ukrajna pedig egy kitalált, mesterségesen létrehozott állam.

Arról, hogy az „új ellenzéket” építő Nép Pártján Mozgalomban mennyire férnek meg a hasonló kijelentések, megkérdeztük Jakab Pétert. A Nép Pártján sajtóosztálya Jakab válaszát közvetítve szögezte le, hogy Tóth Péter a Jobbikkal együtt a kirekesztő kijelentéseket is maga mögött hagyta, és hogy a mozgalom

„semmilyen szélsőséges megnyilvánulásnak nem ad teret,

ezért sem szövetkezünk a szélsőséges Fidesszel összekacsintó Jobbikkal semmilyen szinten”.

Kifejtették azt is, hogy az orosz–ukrán háború kapcsán eltérő álláspontot képviselnek Tóthtal, de néppártként nem is várják el, hogy a tagok mindenről ugyanazt gondolják. „Akkor, amikor egy rezsim ellen küzdünk, csak két oldal van: vagy a Fidesz pártján állsz, vagy a nép pártján. Tóth Péter úgy döntött, marad a nép pártján, azzal a több mint száz csongrád-csanádi tagunkkal együtt, akik egy igazságos Magyarországért szeretnének küzdeni ebben a megyében is.”

A témában kerestük Tóth Pétert is, akit telefonon értünk el. A Nép Pártján Mozgalom szegedi tagja kérdéseinkre azt mondta, hogy a mozgalom már mindenre válaszolt a szerkesztőségünkhöz megküldött levelében, ő külön nem kívánja ezeket kommentálni.