Az ukrán háborútól a sanghaji kórházig: filmfesztivál lesz a szegedi Cinema Cityben

A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál idén másodszor készül szegedi programokkal is, erről Bakos Adrienn, a fesztivál szegedi közönségszervező kollégája számolt be a Rádió 88-nak. A vetítések után kerekasztal-beszélgetésekkel várják a látogatókat, a filmek fő témáinak szakértőivel.

A BIDF immáron 9. alkalommal kerül megrendezésre Budapesten a Mammut Moziban, azon kívül az ország 9 városában is várják a résztvevőket Szeged mellett Debrecenben, Egerben, Jászberényben, Pécsen, Székesfehérváron, Szolnokon, Szombathelyen és Veszprémben. A fesztivál 7 versenykategóriával, 60 filmmel, 200 vetítéssel, 30 nemzetközi zsűritaggal, 50 külföldi filmalkotóval várja a nézőket.

Szegeden a vetítések január 26-án, csütörtökön kezdődnek és egészen vasárnapig, január 29-ig tartanak a Szeged Plazában lévő Cinema City 1-es termében. Összesen hét dokumentumfilmet tekinthetünk meg, ebből négy kerekasztal-beszélgetéssel egybekötve, melyet a vetítés után ejtenek meg. A program a következőképp alakul majd:

Január 26. csütörtök

Január 27. péntek

Január 28. szombat

Január 29. vasárnap